Bundesliga: kilenc év után távozik a Hertha alapembere

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.06. 08:47
null
Marvin Plattenhardt napjai meg vannak számlálva a Herthában (Fotó: Getty Images)
Nem hosszabbítja meg Marvin Plattenhardt nyáron lejáró szerződését a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC. A 30 éves szárnyvédő így kilenc év után búcsút int a berlini alakulatnak. A hírt a fővárosiak sportigazgatója, Fredi Bobic erősítette meg a Bildnek.

Plattenhardt szerződése a nyáron lejár, mi döntöttünk és ezt közöltük a játékossal és a képviselőivel” – nyilatkozta Fredi Bobic.

A Hertha sportigazgatója hozzátette, hogy a döntés már az őszi időszakban megszületett, jóval Plattenhardt oltással kapcsolatos problémái előtt – mint ismert, a ballábas futballista nem tudott elutazni a berliniek amerikai edzőtáborába, mivel az oltottsági státusza nem megfelelő az Egyesült Államokba való belépéshez.

Ez az ő döntése, amit természetesen megbeszéltünk vele. Egy játékost sem kötelezhetünk arra, hogy oltassa be magát. Ezzel együtt fontos, hogy Marvin edzeni tudjon, így ő jelenleg az U23-as kerettel készül Berlinben” – nyilatkozta az esettel kapcsolatban Bobic.

 

 

Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2 órája

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
13 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Két nagy stuttgarti hiba is kellett a Lipcse sikeréhez

Német labdarúgás
2025.11.01. 17:43
Ezek is érdekelhetik