Bundesliga: a Leverkusen kölcsönvette Hudson-Odoit a Chelsea-től

MTI/L. M.MTI/L. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.30. 14:52
null
Hudson-Odoi magára találhat a Bundesligában (Fotó: AFP)
A szezon végéig a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayer Leverkusen csapatában játszik majd a Chelsea-től kölcsönben az angol válogatott Callum Hudson-Odoi.

A 21 éves szélső érkezéséről kedden számolt be a Bayer, hozzátéve, hogy a futballista szerdán már együtt edz új csapattársaival.

Callum Hudson-Odoi megvásárlására ugyanakkor nem lesz lehetősége a leverkuseni klubnak, a londoni egyesület – amelynek másodedzője Lőw Zsolt – ugyanis az idény végén mindenképpen igényt tart a játékosra, akinek 2024. június 30-ig szól a szerződése a Chelsea-nél.

Hudson-Odoi Thomas Tuchel vezetőedző irányítása alatt nem sok lehetőséget kap a kékeknél, a mostani idényben például egyetlen meccsen sem lépett pályára. A Leverkusennek viszont Karim Bellarabi és Amine Adli sérülése után nagy szüksége volt egy támadó felfogású játékosra.

A Bayer gyengén kezdte a szezont, egymás után három bajnokit bukott el, de legutóbb, múlt szombaton 3–0-ra sikerült legyőznie vendégként a Mainz együttesét.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25

A Leverkusen pontot mentett Dániában, a Bruges négy gólt vágott a Monacónak

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 20:48

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20
Ezek is érdekelhetik