Bundesliga: távozik a Hertha BSC kispadjáról Felix Magath

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 10:52
null
Hiába harcolta ki a Hertha BSC a bennmaradást, így is menesztették Felix Magath-ot (Fotó: AFP)
Távozik a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Felix Magath annak ellenére, hogy a gárda hétfőn este, az osztályozón kiharcolta az élvonalban maradást.

 

A 68 éves trénert márciusban nevezték ki, s ugyan a berlini együttes egyenes ágon nem tudta biztosítani első osztályú tagságát, a Hamburger SV elleni oda-visszavágós osztályozón sikerült bennmaradnia. Magath ezzel kapcsolatban azt mondta: teljesítette a küldetését. „A cél a túlélés volt. Ez a lefújással teljesült" - fogalmazott.

A Hertha sportigazgatója, Fredi Bobic megmentőként jellemezte Magathot, a klub befektetője, Lars Windhorst pedig azt írta róla a Twitteren, hogy tapasztalatával és vezetői nagyságával megakadályozta, hogy a csapat kiessen.

A berlini együttes még Dárdai Pál irányításával kezdte el az idényt, a magyar szakembert november végén felmentették, majd Tayfun Korkut ült a kispadra, őt követte márciusban Magath, aki korábban bajnokságot nyert a Bayern Münchennel és a Wolfsburggal.

Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
3 órája

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
13 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Két nagy stuttgarti hiba is kellett a Lipcse sikeréhez

Német labdarúgás
2025.11.01. 17:43
Ezek is érdekelhetik