Barátok közt – centerhalfból lágerfogoly, középcsatárból KZ-őr

A Hamburger Sport-Verein az első német profi labdarúgóklub, amelyik feldolgozta múltját és saját múzeumot nyitott. A kiállított tárgyak és fotók között helyet kapott egy 1923-ból származó kép is, mely a bajnoki címet ünneplő játékosokat örökítette meg. A csapatfotón jól kivehető hatalmas babérkoszorú két játékos nyakában lóg egyszerre: a két vezérében, Otto „Tull” Harderében és Asbjörn „Assi” Halvorsenében. A német gólvágót és a norvég játékmestert nemcsak a koszorú hozta egymáshoz ily közelségbe, állítólag tényleg jóban voltak egymással. A két barát aztán teljesen más utat járt be a nemzetiszocializmus idején – igaz, mindketten lágerről lágerre vándoroltak a II. világháború második felében.

Csak míg egyiküknek (Halvorsen) a fogvatartott, a másikuknak (Harder) a táborparancsnok szerepe jutott.

Asbjörn Halvorsen 1898-ban született a norvégiai Sarpsborgban, s már 16 évesen megvetette lábát a Sarpsborg FK első csapatában. Tizennyolc évesen csapatkapitány, 1917-ben kupagyőztes a klubbal, a fináléban a Brann Bergent múlták felül 4:1-re. A norvég A-válogatottban 1918-ban mutatkozott be (0:2 a svédek ellen), 1920-ban olimpiai résztvevő, 1923-ig összesen 19-szeres válogatott. Civilként egy hajóbróker cég alkalmazottja, 1921-ben szakmai okokból elhagyta Norvégiát, és Hamburgba költözött.

Gyorsan megtalálta helyét a HSV-ben, a szurkolók imádták, a társak felnéztek rá, az ellenfelek tisztelték. Mint az egyik első külföldi futballcsillag tündökölt Németországban. A húszas években két német bajnokságot nyert a hamburgiakkal, akiket 1933-ig erősített játékosként, miközben ugyanezen esztendő áprilisa és szeptembere között az edzőjük volt egyúttal. Hitler hatalomra jutása gyorsan hazakényszerítette, ezután hazája labdarúgásában tevékenykedett. A válogatottal bronzérmet nyert a berlini olimpián, majd két év múlva (1938) az első vb-részvételt is összehozta vele szakvezetőként. De 1940-ben Hitler megint közbeszólt: Németország megszállta Norvégiát...

Halvorsen nem sokat tétlenkedett, betiltott újságokat terjesztett, a sportolók körében ellenállást szervezett, ami odáig vezetett, hogy 1942 augusztusában letartóztatták. A Gestapo több éjszakán át vallatta, kínozta, majdnem egy évvel később pedig a megszállt francia Elzászba, a natzweileri koncentrációs táborba (KZ Natzweiler) deportálták. Különféle Arbeitskommandókba osztották be, állapota egyre romlott. 1945. április elején a Svéd Vöröskereszt mentette ki a Stuttgart melletti vaihingeni koncentrációs táborból, ahová időközben megérkezett.

Április 5-én a norvég foglyokat a KZ Neuengamméba szállították, innen származik egy Halvorsenről szóló jelentés:  „Az a férfi, aki 1945 tavaszán a koncentrációs tábor gyengélkedőrészlegében fekszik, inkább halottnak tűnik, mint élőnek. Alig nyom többet negyven kilónál, tífuszban, tüdőgyulladásban, reumában szenved, lázas, és – mondani sem kell – szörnyen alultáplált. A tábor vezetői halálra ítélték.”  Ezzel szemben áll az a tény, hogy Halvorsent a koncentrációs táborokban mindig kiváltságosan kezelték, amit viszont egy másik írás támaszt alá, éspedig Odd Nansené, a tekintélyes norvég építészé (a világhírű sarkkutató, oceanográfus, zoológus, diplomata, az 1922-ben Nobel-békedíjas Fridtjof Nansen fia). A fogolytárs Odd Nansen Neuengamméban vezetett, majd 1949-ben Hamburgban publikált naplója szerint ugyanis Halvorsen   „még mindig olyan erős, mint egy medve, de megtépázta a tífusz, amelyen átesett”.   

Ami a futballprodukciót illeti, Tull Harderre korszakos alakként tekintenek Németországban. Vitatott múltja ellenére külön szekciót kapott a Hamburger SV múzeumában. Tizenhat évesen szülővárosa klubjában, a Hohenzollern Braunschweigben (1908–1909) kezdett futballozni, előtte atlétikával foglalkozott. Egy év után az Eintracht Braunschweigbe (1909–1912) lépett át, ahol három idényt töltött el. Belső csatár, de leginkább a középcsatár posztján érezte otthon magát. 1912 tavaszától rövid kitérőktől – Eintracht Braunschweig (1912–1913), Stettiner SC (1917) – eltekintve a legnagyobb hamburgi egyesület labdarúgója.

A HSV színeiben nyolc északnémet, két országos (1923, 1928) bajnoki cím mellett temérdek gól és gólrekord, gólkirályi titulus ékesíti karrierjét. 1929-ben egymaga intézte el Uruguay egyik legerősebb klubját, az Európában túrázó Rampla Juniorst (4:2) – mind a négy hazai gólt ő szerezte. Egy évvel korábban tizenkétszer(!) talált be a Wandsbeker FC elleni ligamérkőzésen. Csak az 1927–1928-as Bezirksliga-idényben 56 bajnoki gól fűződött a nevéhez. Hamburgi házi gólkirály 9 alkalommal, nála többször csak Uwe Seeler (15) viselte a címet. Ha már a legendás Uwe: Seeler 507 gólt termelt tétmérkőzésen a Hamburgban, amivel örökrangsorelső; a 387-szer eredményes Harder második a sorban. Tull a német válogatottban – 1914 és 1926 között – 15 meccsen 14 gólt szerzett, ebből tízet az utolsó öt találkozóján ért el csapatkapitányként. Pályafutása végén a Victoria Hamburgban (1931–1934) vezetett le, 42 évesen vonult vissza.

Még ezek az eredmények sem homályosították el azonban a németek tisztánlátását.

„Népszerű játékos volt a húszas években, kétségtelen, talán Németország első futballcsillaga. Szólt róla film, és könyveket is írtak róla. Tehát valóban sztár volt. De a náci rémkorszak alatti tettei, az, hogy az SS és az NSDAP tagja volt, bűnössé tették, és mint tudjuk, háborús bűnösként is ítélték el. A háború után csak sportolóként tekintettek rá a HSV-nél, és kezdetben az egész náci múltját eltitkolták. Hiába volt bálvány, ma már sohasem mutatnánk be kizárólag labdarúgóként. Szóval semmit sem palástolunk el Harderrel kapcsolatban – alapvetően egy háborús bűnösről van szó” – mondta a közelmúltban Niko Stövhase, a HSV-Múzeum vezetője a Hamburgische Geschichten (Hamburgi történetek) című internetes oldalnak.

Otto Harder 1939-be került a Waffen-SS kötelékébe, előbb a KZ Sachsenhausenben, aztán a KZ Neuengamméban teljesített szolgálatot az őrszemélyzet tagjaként, majd raktárvezetőként. A háború utolsó szakaszában a neuengammei koncentrációs tábor számos külső tábora (Außenlager) közül háromban volt táborparancsnok. A britek 1945 májusában letartóztatták, és két évre rá hadbíróság elé állították: tizenöt évet kapott háborús bűnökért, amit utóbb tíz évre mérsékeltek.

A Hamburger SV ideiglenesen kizárta soraiból. 1951 karácsonyán szabadult a vesztfáliai Werl börtönéből. Ahogy Nils Havemann a Fussball unterm Hakenkreuz – der DFB zwischen Sport, Politik und Kommerz című, 2005-ben megjelent könyvében írja: midőn Harder újra feltűnt a színen,  „a HSV hívei őrült ünneplésben részesítették”. 

Amikor Harder 1956. március 4-én, 63 éves korában elhunyt Hamburgban, Asbjörn Halvorsen már egy éve nem volt az élők sorában. Ő 1955. január 16-án, 56 évesen halt meg egy narviki szállodai szobában. A háború után csaknem tíz évet dolgozott még a norvég labdarúgásban. A norvégok országuk legnagyobb futballhőseként tartják számon.

Az meg sohasem derült ki, hogy „Assi” találkozott-e egykori hamburgi barátjával Neuengamme lágerében.