Németország: Kimmich lett az év játékosa a német drukkereknél

Vágólapra másolva!
2022.01.13. 14:20
null
Kimmich a legjobb (Fotó: AFP)
A szurkolók Joshua Kimmichet, a Bayern München középpályását választották meg a 2021-es év legjobb válogatott játékosának Németországban – jelentette az MTI.

A német szövetség (DFB) csütörtöki tájékoztatása szerint a 26 éves futballista a szavazatok 33.8 százalékát begyűjtve végzett a voksolás élén, megelőzve a Chelsea-vel Bajnokok Ligája-győztes Kai Havertzet (22.7 százalék). Harmadikként Kimmich klubtársa, Leroy Sané zárt 13.6 százalékkal.

Kimmich a német válogatott tavalyi 16 mérkőzéséből 14-en pályára lépett, a részben budapesti rendezésű nyári Európa-bajnokságon a csapat mind a négy találkozóján – így a magyarok elleni csoportmeccsen is – kezdő volt és végigjátszotta a 90 percet.

Oltatlan kontaktszemélyként a koronavírus-járvány miatt a középpályásnak ki kellett hagynia a válogatott utolsó két világbajnoki selejtezőjét, melyeken Hansi Flick együttese fölényes győzelmekkel zárta csoportelsőként a sorozatot.

Kimmich korábban aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a profi sportolóknak be kellene oltatniuk magukat, de miután elkapta a fertőzést, decemberben már úgy nyilatkozott, ő maga is kérni fogja a vakcinát, amint lehetséges.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2025.10.05. 10:23

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25

Schäfer visszatért, Burke mesterhármasával nyert az Union Berlin Frankfurtban

Német labdarúgás
2025.09.21. 17:33
Ezek is érdekelhetik