Hertha: a korábbi Milan-támadó 14 év után visszatért Berlinbe

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.23. 19:13
null
Kevin-Prince Boateng újra a Herthában (Fotó: Facebook/Hertha BSC)
Tizennégy év után visszatért a Hertha labdarúgócsapatához Kevin-Prince Boateng, aki jövő nyárig szóló szerződést kötött a berlini klubbal.

 

A 34 éves támadó 2007-ben távozott szülővárosa csapatától, egyben nevelőegyesületétől, a Herthától, azóta többek között a Milanban, a Schalkéban és az FC Barcelonában is futballozott, a legutóbbi idényben pedig az olasz másodosztályú Monza játékosa volt, amelyben 25 bajnoki mérkőzésen öt gólt szerzett.

A Milannal olasz, a Barcával spanyol bajnok, az Eintracht Frankfurttal 2018-ban Német Kupa-győztes Boateng egy évre írt alá a Dárdai Pál által irányított Herthához.

Nem titok, hogy mindig is szerettem volna visszatérni a Herthához. Nagyon büszkévé tesz, hogy végre sikerült – mondta a 15-szörös ghánai válogatott futballista, aki a 27-es mezszámot viseli majd. – Nagyon várom már az idény kezdetét, és hogy a csordultig megtelt Ostkurve (Keleti kanyar, a Hertha szurkolótábora – a szerk.) előtt játszhassak a srácokkal.”


Legfrissebb hírek

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Újabb Juventus-játékost szerződtetett a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
2025.08.30. 11:55
Ezek is érdekelhetik