Bundesliga: ilyen 12 éve nem volt! Kabalakecske nélkül készül a Köln

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.05.12. 14:12
null
IX. Hennes a koronavírus miatt hozott intézkedések következtében nem lehet ott a Mainz ellen (Fotó: AFP)
A koronavírus miatt tizenkét év után először kénytelen kabalakecskéje nélkül pályára lépni az 1. FC Köln labdarúgócsapata.

 

A szurkolók szerint szerencsét hozó bak, aki a IX. Hennes névre hallgat, a koronavírus-járvány miatti higiénai előírások következtében nem lehet jelen vasárnap a Mainz elleni bajnoki mérkőzésen.

A kölniek 1950-ben egy cirkusztól kaptak ajándékba egy kecskét, amelyet Hennesnek kereszteltek el edzőjük, Hennes Weisweiler után. A bak és utódai átlagosan 6-8 évet álltak a klub szolgálatában kabalaállatként és reklámfiguraként, és a hetedik – 1996-tól 2008-ig szolgáló – kecskével esett meg legutóbb, 2008-ban, hogy porckopás miatt nem mehetett ki a stadionba. Ekkor lemaradt a Hoffenheim (3–1), valamint a Mainz (2–0) elleni győzelmekről, ráadásul az élvonalbeli feljutás alkalmára rendezett ünnepséget is kénytelen volt kihagyni.

A Bundesliga küzdelmeit március 13-án függesztették fel, és a bajnokság szombaton folytatódik, zárt kapuk mögött.

Infarktus, merénylet és rángatás

Sokszor nagy veszély leselkedett a kölni kabalaállatra: IV. Hennes az 1978-as bajnoki diadal heves ünneplésétől szívinfarktust kapott. VIII. Hennes ellen 2014 szeptemberében az ősi vetélytárs Mönchengladbach szurkolói merényletet terveztek, 2015-ben pedig a gólját ünneplő Anthony Ujah örömében alaposan megrángatta a szarvát.

Legfrissebb hírek

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
9 órája

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
13 órája

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
20 órája

Nem akart szerződést hosszabbítani, ezért megvált edzőjétől a Werder Bremen

Német labdarúgás
2025.05.27. 12:18

Erik ten Hag a Leverkusen új edzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.26. 11:10

Erik ten Hag már hétfőn aláír Leverkusenbe – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.25. 10:26

Bundesliga: menesztették az Augsburg edzőjét és sportigazgatóját

Német labdarúgás
2025.05.23. 19:19

Budu Zivzivadzéék kétgólos hátrányból álltak fel a Bundesliga-tagságról döntő osztályozó odavágóján

Német labdarúgás
2025.05.22. 22:30
Ezek is érdekelhetik