Bundesliga: a Bayern 2023-ig hosszabbíthat Lewandowskival

Vágólapra másolva!
2019.03.06. 12:11
Német lapértesülés szerint 2023-ig meghosszabbítaná lengyel válogatott labdarúgója, Robert Lewandowski szerződését a Bundesligában címvédő Bayern München.

A Sport Bild információi szerint a bajorok azért toldanák meg két évvel a 30 éves csatár kontraktusát, hogy ezzel is kifejezzék, számítanak rá annak ellenére, hogy Timo Wernernek, az RB Leipzig német válogatott támadójának a leigazolását tervezik. A Bayern kedden az ugyancsak válogatott Serge Gnabry szerződését hosszabbította meg három évvel, szintén 2023-ig.A Bayern kedden az ugyancsak válogatott Serge Gnabry szerződését hosszabbította meg három évvel, szintén 2023-ig.

Lewandowski esetleges távozásáról a korábbiakban többször is írtak a lapok, a lengyel csatár egyik lehetséges új klubjaként a Real Madridot emlegetve. Az utóbbi időben ugyanakkor már nem volt téma a sztárfutballista eligazolása, sőt, a Münchennél azzal is kifejezték megbecsülésüket, hogy helyettes csapatkapitány lett a kapus Manuel Neuer mögött.

Minden jel arra mutat ugyanakkor, hogy Werner pályafutásában a Bayern lesz a következő állomás. A magyar válogatott Gulácsi Péter és Willi Orbán 23 éves csapattársának a következő idény végén jár le a szerződése Lipcsében, de a klubnak vagy még az idén hosszabbítania kell vele, vagy el kell engednie, hogy pénzt kapjon érte.

Legfrissebb hírek

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2 órája

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
19 órája

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2025.10.05. 10:23

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25

Schäfer visszatért, Burke mesterhármasával nyert az Union Berlin Frankfurtban

Német labdarúgás
2025.09.21. 17:33
Ezek is érdekelhetik