Hertha: Dárdai Pál megígérte, megvendégeli a játékosait, ha…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.13. 13:01
Három fordulót rendeznek még meg az idén a Bundesligában, s Dárdai Pál, a 6. helyen álló Hertha BSC vezetőedzője négy szerzett ponttal elégedett lenne. Csakhogy játékosai jelezték, nem érik be hét pontnál kevesebbel.

Az ősszel remekül teljesítő berlini együttes szombaton a 16. helyen álló VfB Stuttgart vendége lesz, három nappal később pedig a jelenleg 14. Augsburgot fogadja. Az őszi szezont a Bayer Leverkusen otthonában fejezi be december 22-én. Dárdai Pál egy győzelemmel és egy döntetlennel már elégedett lenne a hátralévő három találkozón.

„Azt kértem a srácoktól, az utolsó etapban szerezzünk négy pontot, ám ők azt mondták, hetet akarnak gyűjteni. Ha így lesz, meghívom vacsorára őket”
– mondta Dárdai Pál a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

„Nem szabad kiengednünk a hajrá előtt, de a játékosok edzésen nyújtott teljesítménye alapján optimista vagyok” – tette hozzá a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

„Azt kértem a srácoktól, az utolsó etapban szerezzünk négy pontot, ám ők azt mondták, hetet akarnak gyűjteni. Ha így lesz, meghívom vacsorára őket”
– mondta Dárdai Pál a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

„Nem szabad kiengednünk a hajrá előtt, de a játékosok edzésen nyújtott teljesítménye alapján optimista vagyok” – tette hozzá a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Hertha Berlin on Twitter

@paldardai: "I asked for four points from the boys during this last sprint, but the team actually told me they want to get seven. If that happens then I'll buy the boys dinner." #hahohe #VfBBSC



 

Legfrissebb hírek

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:51

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
2025.08.03. 23:55

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2025.08.01. 22:28

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42
Ezek is érdekelhetik