Dortmund: megvan az új vezetőedző, 2020-ig írt alá – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.22. 11:17
A német élvonalbeli Bundesligában negyedik helyen végző Borussia Dortmund bejelentette, a nyártól Lucien Favre lesz a csapat vezetőedzője.

Mint ismert, a Dortmund Peter Bosszal a kispadon vágott neki a 2017–2018-as idénynek, ám a holland trénert decemberben menesztették, s a BVB Peter Stögerrel szerezte meg a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyet a bajnokságban.

A Dortmund kedden bejelentette, hogy a nyártól a svájci Lucien Favre irányítja az együttest. A 60 éves szakember 2020-ig szóló megállapodást kötött új klubjával.

Favre korábban a Hertha BSC és a Borussia Mönchengladbach vezetőedzőjeként összesen hat évet dolgozott a Bundesligában. A berlinieknél Dárdai Pál is a játékosa volt. A legutóbbi két szezont a francia Nice-nél töltötte, amellyel a 2016–2017-es évadban bronzérmes lett a Ligue 1-ben.

Twitter

Lucien #Favre wird Cheftrainer beim BVB! Der 60-jährige Schweizer erhält einen Vertrag bis ! "Borussia Dortmund zu trainieren, ist eine reizvolle Aufgabe, die ich sehr gerne übernehme!" pic.twitter.com/h7v0G1Lb6f

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

„Emberelőnyben voltak, nem akartam tovább játszani” – Courtois a bravúros védéséről

Klub-vb
2025.07.06. 08:18

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

A Mönchengladbach megbüntette német válogatott játékosát az interneten keringő videója miatt

Német labdarúgás
2025.07.02. 17:13

Könnyű ágon a Chelsea, így az Optánál a klub-vb favoritjává lépett elő

Klub-vb
2025.07.02. 13:24

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
2025.07.02. 04:55

Október végén vagy november elején rendezik a Bayern München–Bayer Leverkusen rangadót

Német labdarúgás
2025.06.27. 14:22

Bundesliga: Bayern München–RB Leipzig rangadóval indul a bajnokság

Német labdarúgás
2025.06.26. 09:29
Ezek is érdekelhetik