Hertha: PL-klubok célkeresztjében Dárdai támadója?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.26. 12:33
null
Davie Selke iránt angol klubok érdeklődnek? (Fotó: AFP)
Német sajtóértesülések szerint két angol élvonalbeli klub is szerződtetné Davie Selkét, a Hertha támadóját.

 

A Sport Bild úgy tudja, hogy a 23 esztendős német utánpótlás-válogatott csatárt a West Ham United mellett a Brighton is szívesen látná a soraiban – a lap megjegyzi, a 2017 nyarán Herthához szerződő Davie Selke megállapodásában szerepel egy 20 millió eurós kivásárlási záradék, s a két angol klubot ez egyáltalán nem „ijeszti el” a támadó megszerzésétől.

Selke állítólag nagy rajongója a Premier League-nek, ami megkönnyítheti a két említett klubnak, hogy elcsábítsa a játékost a Dárdai Pál irányította Herthától.

Davie Selke a 2017–2018-as szezonban eddig összesen 28 tétmérkőzésen lépett pályára a berliniek színeiben, ezeken 12-szer volt eredményes, emellett kiosztott nyolc gólpasszt is. Értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 8 millió euróra becsüli – Selke pont ennyiért igazolt a Herthához az idény előtt.

Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
52 perce

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
11 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Két nagy stuttgarti hiba is kellett a Lipcse sikeréhez

Német labdarúgás
2025.11.01. 17:43
Ezek is érdekelhetik