Hertha: Dárdaiék megállapodtak, mi az elvárás a Bundesligában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.23. 09:16
null
Dárdai Pál a legjobb tízbe várja csapatát (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) nyitó fordulójában a VfB Stuttgartot 2–0-ra legyőző Hertha BSC vezetőedzője szerint csapata célja, hogy az első tíz hely valamelyikén végezzen a tabellán.

 

„A célunk, hogy az első tíz között végezzünk a bajnokságban – idézi a Kicker Dárdai Pált, aki 2015 februárja óta irányítja a Hertha BSC-t. – Ha karácsonykor jól állunk, változtathatunk a célkitűzéseinken. Ez az elvárás jól mutatja, tisztában vagyunk az Európa-liga-szereplés miatti kettős terhelés velejáróival. Reméljük, megbirkózunk a feladattal, s a téli szünetben az első tíz hely valamelyikén tanyázunk.”

A berliniek Dárdaival a legutóbbi idényben a 6. helyen zártak a Bundesligában, így az Európa-liga csoportkörébe jutottak. A 2015–2016-os évadban hetedikek lettek Dárdaiék, majd nem jutottak főtáblára az El-selejtezőből.

Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
45 perce

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
11 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Két nagy stuttgarti hiba is kellett a Lipcse sikeréhez

Német labdarúgás
2025.11.01. 17:43
Ezek is érdekelhetik