Játékossors: visszavonul a volt Bayern-közönségkedvenc

Vágólapra másolva!
2017.06.24. 22:12
Befejezi profi pályafutását a Bayern München korábbi labdarúgója, Ivica Olic. A 37 éves horvát támadó a nemrég véget ért szezonban búcsúzott a német másodosztálytól (Bundesliga 2.) az 1860 Münchennel.

„Készen állok rá, hogy szögre akasszam a stoplisomat. Azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel tehetem ezt meg – mondta a Bildnek Ivica Olic. – Rendkívül szerencsés vagyok, örömöm és sikerem is volt a futballban. Kijelenthetem, hogy minden edzésen és meccsen a maximumot nyújtottam. Álomszerű, hogy ilyen sokáig magas szinten játszhattam."

Olic 1996-ban debütált a felnőttek között a horvát Marsonia színeiben, majd megfordult többek között a Herthában, a CSZKA Moszkvában, a Hamburgban, a Bayern Münchenben és a Wolfsburgban is. A bajoroknál a közönség egyik nagy kedvence lett, emlékezetes pillanatokat szerzett a szurkolóknak, ráadásul bajnoki címet, Német Kupát és német Szuperkupát is nyert a klubbal, a Bajnokok Ligája döntőjében azonban kétszer is vereséget élhetett át.

A horvát válogatottban 104 alkalommal lépett pályára (megjárva három világbajnokságot: 2002, 2006, 2014), és 20 gólt szerzett.

Jövőjével kapcsolatban Olic úgy fogalmazott: előbb szeretné megszerezni az edzői képesítését, aztán eldönti, mivel is kíván konkrétan foglalkozni.

Legfrissebb hírek

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
5 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
19 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2025.08.20. 13:07

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30
Ezek is érdekelhetik