Bundesliga: Megérdemelten kaptunk ki, ez egyszerűen nem fér bele – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.11. 11:28
null
Dárdai Pál a játékot látva egy cseppet sem csodálkozik azon, hogy csapata kikapott (Fotó: AFP, archív)
Dárdai Pál csapata, a Hertha a berlini Olimpiai Stadionban 1–0-ra kikapott a Werder Brementől a Bundesliga 14. fordulójának szombati játéknapján, ezzel nemcsak a hibátlan mérlegét, de a veretlenségét is elveszítette hazai pályán. A magyar szakember szerint a gyenge egyéni teljesítmények vezettek a vereséghez.

 

„Megérdemelt a vereségünk, nem tudtunk tiszta gólhelyzeteket kialakítani. Ha hat, hét, nyolc játékosod is formán kívül futballozik, egyszerűen nincs esélyed. Két-három gyengébb teljesítménnyel még talán megbirkóztunk volna, de ennyi gyenge produkció nem fért bele” – mondta Dárdai.

A mérkőzés egyetlen gólját az első félidő hajrájában Max Kruse szerezte, aki ebben az évben először volt eredményes egymást követő két meccsen a Bundesligában. A Werder Bremen csatára Niklas Stark hatalmas hibáját használta ki, ám Dárdai nem neheztel a 21 esztendős középhátvédre.

„Még mindig fiatal, a tanulási folyamatban jár, nem haragszom rá” – jelentette ki a Hertha magyar trénere.

A találkozó kapcsán érdekesség, hogy a Werder Bremen vezetőedzője, Alexander Nouri kezdőcsapatának átlagéletkora a 30 évet is elérte, ami a mostani szezon legidősebb tizenegyének számít a német élvonalban.

NÉMET BUNDESLIGA
14. FORDULÓ
A szombati eredmények
Hertha BSC–Werder Bremen 0–1 (Kruse 41.)

Bayern München–Wolfsburg 5–0 (Robben 18., Lewandowski 22., 58., Th. Müller 76., Douglas Costa 86.)
1. FC Köln–Borussia Dortmund 1–1 (Rudnevs 28., ill. Reus 90.)
Hamburg–Augsburg 1–0 (Kosztics 68.)
Ingolstadt–RB Leipzig 1–0 (Roger 12.)
Freiburg–Darmstadt 1–0 (Petersen 85. – 11-es)
Pénteken játszották
Eintracht Frankfurt–Hoffenheim 0–0

A vasárnapi program
15.30: Mönchengladbach–Mainz (Tv: Eurosport2)
17.30: Schalke–Leverkusen (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 14 10 3 1 34– 9 +25 33
2. RB Leipzig 14 10 3 1 29–12 +17 33
3. Hertha BSC
14 8 3 3 22–14 +8 27
4. Hoffenheim 14 6 8 25–14 +11 26
5. Eintracht Frankfurt 14 7 5 2 19–11 +8 26
6. Borussia Dortmund 14 7 4 3 32–16 +16 25
7. 1. FC Köln 14 6 5 3 19–13 +6 23
8. Freiburg 14 6 1 7 18–25 –7 19
9. Schalke 04
13 5 2 6 18–15 +3 17
10. Bayer Leverkusen 13 5 2 6 20–21 –1 17
11. Mainz 13 5 2 6 23–25 –2 17
12. Augsburg 14 3 5 6 11–16 –5 14
13. Werder Bremen 14 4 2 8 18–32 –14 14
14. Mönchengladbach 13 3 4 6 13–22 –9 13
15. Wolfsburg 14 2 4 8 12–23 –11 10
16. Hamburg 14 2 4 8 11–27 –16 10
17. Ingolstadt 14 2 3 9 11–24 –13 9
18. Darmstadt 14 2 2 10 11–27 –16 8

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik