Bundesliga: a kapus azt sem tudta, mi történt 14 percig – videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.29. 13:47
Bernd Leno, a Bayer Leverkusen kapusa emlékezetéből kiesett néhány perc a szombati, Borussia Mönchengladbach elleni találkozóról, miután a labda nagy sebességgel eltalálta a fejét.

A bild.de német portál szerint a mérkőzés 21. percében a hazaiak svéd játékosa, Oscar Wendt az ötösön belülről hatalmas lövésével fejen találta a hálóőrt. Becslések szerint a labdának ekkor 93 km/órás sebessége lehetett. Leno a földön maradt, és azonnali ellátásban részesült. Eszméleténél volt, és Philipp Ehrenstein orvos ilyenkor szokásos ellenőrző kérdéseire jól válaszolt, így folytathatta a játékot. Ugyanakkor a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy az esetet követő néhány percből nem emlékszik semmire.

„Semmilyen emlékem nincs arról, mi történt a pályán a 21. és a 35. perc között” – idézte a kapust a lap, hozzátéve, hogy még ebben a negyedórában is volt egy védése.



A 24 éves játékos a Bildet hétfőn arról tájékoztatta, hogy vasárnap átesett a szükséges vizsgálatokon, és már jól van. A Bundesliga nyitó fordulójában a Leverkusen 2–1-re kikapott a Mönchengladbach vendégeként.

Leno a német válogatott harmadik számú kapusa. A nemzeti csapatra két találkozó vár a héten: szerdán barátságos mérkőzést játszik a finnekkel Mönchengladbachban, vasárnap pedig Oslóban világbajnoki selejtezőt vív Norvégiával.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik