Hertha: nőkről, Valentin-napról, fordulópontról beszélt Dárdai

Vágólapra másolva!
2016.02.15. 18:29
Szombaton megszakadt a Hertha veretlenségi sorozata a német labdarúgó-bajnokságban, és a stuttgarti 0–2 megerősítette a tendenciát: a berliniek az idén még nem nyertek Bundesliga-mérkőzést. Dárdai Pál vezetőedző reméli, a héten bekövetkezik a fordulat.

„Kulcsmérkőzés lesz a Wolfsburg elleni, ez egyértelmű – idézi a Berliner Zeitung Dárdai Pált. – Kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy a tavaszi szezonban még nem nyertünk bajnokit, de itt az ideje, hogy az eddig történtek alá vonalat húzzunk. A Wolfsburg-meccs megmutatja, hol tartunk valójában.”Dárdai Pált. – Kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy a tavaszi szezonban még nem nyertünk bajnokit, de itt az ideje, hogy az eddig történtek alá vonalat húzzunk. A Wolfsburg-meccs megmutatja, hol tartunk valójában.”

A Hertha mérlegébe három döntetlen után csúszott be a vereség, és a remek ősz utáni megtorpanással járó bosszúság háttérbe szorítja a kupaelődöntőbe jutás feletti örömet.

„Rossz passzban vagyunk, a dolgaink nem alakulnak a legjobban, valami hiányzik a sikerhez – folytatta Dárdai. – Egy idény elég hosszú ahhoz, hogy ez törvényszerűen előforduljon minden csapattal, a kulcskérdés az, mikor tudunk kikeveredni belőle. Ha a hétvégén nyerünk, maradunk a jó vágányon, ha nem, akkor lassan barátkoznunk kell a középmezőny csapatainak közelségével.”

Kérdésre válaszolva Dárdai elmondta: tudja, miért megy gyengébben a csapatának, de „utálná” ezt a nyilvánosság elé tárni. A tréner mindenesetre nem kötelezte plusz munkára játékosait a hétvégén.˜

„Valentin-napon a feleségeknél, barátnőknél kell jó pontokat szerezni, de a következő hétvége, a Wolfsburg elleni meccs már más tészta. Ott a Herthának kell a pont, méghozzá mind a három!” – egyértelműsítette elvárásait a magyar szakvezető.

A Hertha a negyedik, a hosszú nyeretlenségi sorozatát a hétvégi fordulóban megszakító Wolfsburg a nyolcadik helyen várja a két csapat szombati, berlini mérkőzését. Az oddszok szerint igen kiélezett mérkőzésnek nézünk elébe.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13
Ezek is érdekelhetik