Hertha: volt, akit Dárdai Pál nem akart magával vinni

Vágólapra másolva!
2015.07.20. 09:33
Megérkezett a schladmingi edzőtáborba és meg is tartotta első gyakorlását Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC. A német élvonalbeli labdarúgócsapatra három felkészülési mérkőzés vár is Ausztriában. A keret nem minden tagja tarthatott a többiekkel.

Szami Allagui, Anisz Ben-Hatira, Julian Schieber és Tolga Cigerci sérülés miatt nem utazhatott el a többiekkel, míg Sandro Wagnertől és Peter Niemeyertől továbbra is szeretne megszabadulni a klub – őket Dárdai Pál és Michael Preetz sportigazgató az U23-as csapathoz irányította erre a hétre.

Továbbra is a kerettel készül a három fiatal, Maximilian Mittelstädt, Shawn Kauter és Florian Kohls, valamint néhány olyan játékos, akiről az a hír járta, hogy távoznak.

Ronnynak „olyan képességei vannak, hogy egyszerűen nem hagyhattam Berlinben”, Johannes van den Bergh pedig „nagyon jól edzett” az utóbbi napokban – indokolta a két játékos utazását Dárdai, aki magával vitte a szintén a lehetséges távozók között emlegetett Rune Jarstein kapust is.

„Az edzőtábor jelentős részben a támadójáték csiszolására épül – adott rövid ízelítőt a csapat előtt álló hét programjából Dárdai, akinek szavait a védő Sebastian Langkamp így folytatta: – A legutóbbi szezonban a védelem jól működött, most meg kell tennünk a következő lépést. Ha több gólt akarunk szerezni, többet kell birtokolnunk a labdát, és ehhez változás szükséges a játékrendszerünkben.”

A hét felkészülési mérkőzésein az osztrák Grödig, az angol Fulham és a török Akhisar Belediyespor lesz a berliniek ellenfele. Az első tétmérkőzés, az Arminia Bielefeld elleni Német Kupa-találkozó augusztus 10-én vár a berlini csapatra.

Legfrissebb hírek

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
8 órája

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga legjobbjai közé az EA Sports FC-ben

Német labdarúgás
9 órája

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
10 órája

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
16 órája

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Menesztette vezetőedzőjét a Wolfsburg – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.04. 22:26

A Freiburg kezéből kicsúszott a kétgólos előny, de így is bajnokká avatta a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2025.05.04. 19:34
Ezek is érdekelhetik