Bayern: az elnök elismerte, eladják Schweinsteigert az MU-nak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.11. 15:16
null
Bastian Schweinsteiger és Wayne Rooney kapcsolata a nyáron új szintre léphet (Fotó: AFP)
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság elnöke elismerte, hogy a bajor klub megegyezett Bastian Schweinsteiger klubváltása ügyében a Manchester Uniteddel, így már csak az angol csapat és a játékos megállapodásán múlik az egyezség.

 

Schweinsteiger minden tétmérkőzést figyelembe véve 500 alkalommal játszott a Bayern első csapatában, nyolcszor volt bajnok, hétszer kupagyőztes a bajor együttessel, 2013-ban pedig megnyerte a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát és a klub-világbajnokságot is.

„Bastiannal úgy egyeztünk meg, hogy megbeszélést folytatunk a jövőjéről, amikor visszatér a szabadságáról. Tegnap megtartottuk a tárgyalást, amely nagyon őszinte volt. Azt mondta, eljött az ideje, hogy belevágjon valami újba, és váltani szeretne. Teljesítettük a kívánságát. A kollégám a Manchester Unitedtől megkeresett minket, és megegyeztünk az átigazolásáról. Megpróbáltuk meggyőzni Bastiant, hogy maradjon a Bayern Münchenben, ugyanakkor megértjük, hogy tizenhét évig szolgálta a klubot és szeretne máshol is tapasztalatokat szerezni” – mondta a németek első embere.

„Mindent átélt a klubbal és nagyszerű dolgokat tett a Bayernért, mindent megnyert. Azt mondtam neki, kiérdemelt egy nagyszerű búcsúmeccset Münchenben, amikor befejezi a karrierjét, bármikor is legyen az. Ha abbahagyja a labdarúgást, leülünk vele, és megbeszéljük, szeretne-e a klubnál dolgozni. A legjobbakat kívánom neki” – búcsúztatta Schweinsteigert Rummenigge.

A Manchester United eddig egyetlen nyári szerzeményt jelentett be, a holland Memphis Depay a PSV-től érkezik a „vörös ördögökhöz”, míg az olasz Matteo Darmian (Torino) orvosi vizsgálatra érkezett az MU-hoz.

Bastian Schweinsteiger távozását a Bayern München részéről Karl-Heinz Rummenigge, a német klubot működtető gazdasági társaság elnöke és Matthias Sammer sportigazgató jelentette be sajtótájékoztatón.

A United a hivatalos honlapján rövid kommünikében közölte, hogy megállapodott a bajorokkal.

„A Manchester United nagy örömmel tudatja, hogy megegyezett a Bayern Münchennel Bastian Schweinsteiger átigazolásáról. A klubcsere a kötelező orvosi vizsgálat eredményétől és a személyes egyeztetések sikerétől is függ.”

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
5 órája

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53
Ezek is érdekelhetik