Németország: mélyrepülés - a vb-címtől a vécépucolásig?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.02. 09:59
null
Régi szép idők – amikor Andreas Brehme élete még a labdarúgásról szólt (Fotó: Reuters, archív)
Anyagi gondokkal küszködik, ezért fürdőszoba-tisztítóként – beleértve ebbe a vécépucolást is – állhat munkába Andreas Brehme, a németek korábbi világbajnok labdarúgója. Az 53 esztendős sportember élete a világsajtó jelentése szerint már korántsem a pompáról és a csillogásról szól.

 

A játékos-pályafutása során a Kaiserslauternt, a Bayern Münchent és az Internazionalét is erősítő Brehme 1990-ben tagja volt a világbajnoki aranyérmes német válogatottnak, míg két évvel később Európa-bajnoki ezüstöt szerzett a nationalelffel. Hab a tortán, hogy mindkét világeseményen beválasztották a torna álomcsapatába, 1989-ben pedig megszavazták az év játékosának az olasz bajnokságban.

A múltból azonban nem lehet megélni, erre a korábbi kiváló védő/középpályás esete a legjobb példa. A német, az olasz és a spanyol sportsajtó arról ír, hogy Brehme 200 ezer fontos (közel 80 millió forintos) tartozást halmozott fel, amit nem tud törleszteni – ezért a volt Hamburg- és Nürnberg-játékos, Oliver Straube cégénél állhat munkába.

„Hajlandóak vagyunk Andreasnak állást ajánlani a fürdőszoba-tisztitó vállalkozásunkban. Megtanulná, mik az igazán fontosak az életben, valamint javítaná a róla kialakított képet. Számomra is nagy segítség lenne” – mondta Straube.

Brehmének érdemes lenne elfogadni az ajánlatot, mert decemberben bíróság elé áll pénzügyi nehézségei miatt, addigra pedig szeretné, ha valamelyest rendeződne az anyagi helyzete.

„A mi felelősségünk, hogy megpróbáljuk rávenni, lábaljon ki a jelenlegi szituációból. Sokat tett a német labdarúgásért, amit meg kell hálálnunk” – olvasható Franz Beckenbauer véleménye a Corriere dello Sport hasábjain.

A futballtársadalom nevében bízunk benne, hogy jobbra fordul Brehme sorsa.

Legfrissebb hírek

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
2025.08.02. 12:11
Ezek is érdekelhetik