Bayern: Nem akarjuk másolni a Barcelonát - Lahm

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.07. 12:16
Philipp Lahm, a német bajnok Bayern München labdarúgója elmondta: nem akarják a Barcelona játékstílusát másolni. A bajorokat az utóbbi időben (Pep Guardiola edzősége alatt) többször vádolták azzal, hogy a katalánokhoz hasonló stílusban futballoznak.

„A Barcelona volt az etalon 2008 és 2012 között, szenzációs futballt játszott. De nekünk sohasem volt a célunk, hogy egy második Barcává váljunk – mondta a Kickernek Philipp Lahm. – Guardiola irányításával a szezon első kétharmadában megmutattuk, megvan a saját stílusunk. Veszélyesek voltak a támadásaink, sokat birtokoltuk a labdát, mint a Barcelona, ami azt jelenti, hogy irányítottuk a meccseket. De sosem játszottunk tiki-takát, bármi is legyen a definíciója. Megvan a saját módszerünk a sikeres futballra.”Philipp Lahm. – Guardiola irányításával a szezon első kétharmadában megmutattuk, megvan a saját stílusunk. Veszélyesek voltak a támadásaink, sokat birtokoltuk a labdát, mint a Barcelona, ami azt jelenti, hogy irányítottuk a meccseket. De sosem játszottunk tiki-takát, bármi is legyen a definíciója. Megvan a saját módszerünk a sikeres futballra.”

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46
Ezek is érdekelhetik