Dortmund: fizetésemeléssel „hallgattatták el” Lewandowskit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.21. 16:36
Robert Lewandowski minden vitás kérdést tisztázott a Borussia Dortmunddal, így a lengyel támadó most már teljes erejével csapata minél jobb szereplésére koncentrálhat.

Mint ismert, Lewandowski korábban kijelentette, nem hosszabbítja meg 2014-ben lejáró szerződését a Dortmunddal, és szerette volna, ha már idén nyáron távozhat. A legkomolyabb kérő éppen a nagy rivális Bayern München volt, azonban a Borussia ragaszkodott hozzá.

„A helyzet most már egyértelmű, még egy évet maradok a Dortmundban. Minden vitás kérdést tisztáztunk, voltak hibák, de megoldottuk őket. Más volt a kiindulási alapunk, én azt hittem, hogy lehetőségem van eligazolni. Ezek után érthető módon csalódott és mérges voltam. Most minden nyugodt, de eddig is mondtam, hogy tiszteletben tartom a szerződésemet” – mondta Lewandowski a Sport Bildnek.

A német sajtó azt is tudni véli, hogy a Dortmund módosította a támadó szerződését, és megemelt fizetést fog kapni az utolsó szezonjában:

„Való igaz, hogy a sportbéli teljesítményéhez igazítottuk a javadalmazását” – reagált Hans-Joachim Watzke ügyvezető igazgató.

Német sajtóhírek szerint Lewandowski 1.5 millió eurós éves fizetését ötmillióra emelték.

„Készek vagyunk, hogy minden sorozatban harcban legyünk a végső győzelemért. Az első cím a Szuperkupa volt, amit a Bayernnel szemben hódítottunk el, de még számos lehetőségünk van továbbiak begyűjtésére. Biztosak lehetnek benne, hogy mindent meg fogok tenni a BVB sikeréért” – tette hozzá a támadó.

Legfrissebb hírek

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
6 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
8 órája

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik