Bundesliga: cseh csatárral erősített az El-résztvevő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.11. 18:29
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) ötödik helyén végző, így a 2013–2014-es szezonban az Európa-liga csoportkörében érdekelt Freiburg hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette a VfL Wolfsburg támadóját, Václav Pilart.

A 24 esztendős szélső a 2012-es Európa-bajnokságon részt vett a cseh válogatottal, majd súlyosan megsérült, így a mögöttünk hagyott idényt gyakorlatilag teljes egészében kihagyta, egyetlen tétmérkőzésen sem léphetett pályára.

Képességeit azonban bizonyította a tavalyi ukrán-lengyel közös rendezésű kontinensviadalon, így a Freiburg úgy döntött, hogy egy évre kölcsönveszi Pilart, akinek jövő évi végleges megvásárlására opciós joga lesz. Ennek részleteiről ugyanakkor nem adott bővebb tájékoztatást a két klub. A futballista egyébként a várakozások szerint a következő szezon kezdetén már pályára léphet.

A német élvonalhoz kapcsolódó hír, hogy a Bayer Leverkusen minden bizonnyal szerződteti a Hamburg dél-koreai válogatott támadóját, Szon Hung Mint. A 20 esztendős csatár 10 millió euróért válthat klubot, és nem elképzelhetetlen, hogy a Chelsea-be tartó André Schürrle utódjának szánják a „gyógyszergyáriak” klubvezetői.

Legfrissebb hírek

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
14 órája

A Hamburg végleg szerződtette Maronka Zsombort

Kosárlabda
2025.07.25. 10:39

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna párosban is döntős

Tenisz
2025.07.19. 20:57

Bondár Anna döntőbe jutott Hamburgban

Tenisz
2025.07.19. 16:29

U20-as csapattól kaptak egy ötöst – kínosan indult a Ten Hag-éra a Leverkusennél

Német labdarúgás
2025.07.19. 09:49

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.13. 10:26

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35
Ezek is érdekelhetik