Bundesliga: Huszti bekerült az ősz álomcsapatába

Vágólapra másolva!
2012.12.21. 16:43
A transfermarkt.de német internetes portál által meghirdetett szavazáson Huszti Szabolcsot, a Hannover középpályását beválasztották a szurkolók a Bundesliga 2012–2013-as szezonjának őszi álomcsapatába. A 29 esztendős labdarúgó nagyrészt annak köszönheti a beválogatását, hogy az eddig eltelt 15 forduló során négyszer is bekerült a forduló válogatottjába.

Huszti Szabolcs teljesítményét elismerik a szurkolók: bekerült – ráadásul együtteséből egyedüliként – a német bajnokság (Bundesliga) 2012–2013-as idényének őszi álomcsapatába. A magyar légiós 15 mérkőzésen öt góllal és kilenc gólpasszal segítette a 11. helyen telelő Hannovert.

Érdekesség, hogy Huszti mellett a középpályán csak Bayern-játékosok kaptak helyet. A bajor klub a védelembe további két futballistát delegál, míg a bajnoki címvédő Borussia Dortmundból csupán ketten tagjai az álomtizenegynek.

A TRANSFERMARKT.DE OLVASÓINAK SZAVAZATAI ALAPJÁN A BUNDESLIGA ŐSZI ÁLOMCSAPATA
René Adler (Hamburg) – Philipp Lahm (Bayern München), Mats Hummels (Borussia Dortmund), Dante (Bayern München), Bastian Oczipka (Eintracht Frankfurt) – Bastian Schweinsteiger (Bayern München) – Thomas Müller (Bayern München), Franck Ribéry (Bayern München)Huszti Szabolcs (Hannover) – Robert Lewandowski (Borussia Dortmund), Stefan Kiessling (Bayer Leverkusen)

 

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
1 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
4 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
23 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
Tegnap, 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37
Ezek is érdekelhetik