Schalke: Magath a tartalékcsapatba száműzte a lazsáló profikat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.30. 14:14
A Bundesligában egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Schalke 04 edzője megelégelte néhány jól fizetett játékosának gyenge teljesítményét, és a téli szünet végéig az egyesület amatőr csapatába száműzte őket.

Felix Magath példátlan húzása három profi játékost érint: Jermaine Jonest, Hans Sarpeit és Alexander Baumjohannt. Az indoklás szerint Jones esetében az edző a mérkőzéseken mutatott teljesítménnyel volt elégedetlen, míg Sarpeinek és Baumjohann-nak az edzéseken tapasztalt hozzáállását kifogásolta. A három játékos ezentúl a negyedosztálynak megfelelő regionális ligában játszó Schalke II csapatában léphet pályára.

A gelsenkircheni klub – dacára az átigazolási időszakban sok millió euróért szerződtetett sztároknak, köztük Raúlnak és Huntelaarnak – csak vergődik a bajnokságban. A legutóbbi fordulóban Kaiserslauternben szenvedett a csapat megalázó (0–5) vereséget, és 14 forduló után 13 ponttal csak a 15. helyet foglalja el a tabellán. A Betzenbergen elszenvedett legutóbbi vereség láttán a dühös szurkolók már Magathot sem kímélték: kórusban követelték a kirúgását.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
18 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
19 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
20 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
21 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
21 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
22 órája

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
Tegnap, 7:32
Ezek is érdekelhetik