Focilecke a BL-ben, nagybevásárlás a nyáron: átalakulhat a Bayern

Vágólapra másolva!
2009.04.16. 13:48
Annak ellenére, hogy a Barcelona sima 5–1-s összesítéssel ütötte el a továbbjutástól a Bayern München együttesét a BL-negyeddöntőben, a bajorok 45 millió eurót tehetnek zsebre az idei szereplésük után – derült ki egy tegnap nyilvánosságra hozott összesítésből. Rögtön meg is indultak a találgatások a nyári érkezőkről, de ezt maguk a klub irányítói is elismerték, amikor arról beszéltek, hogy a csapat megerősítésére fordítják a befolyt összeget. Lássuk, kik alkothatják a következő szezon Bayern Münchenjét!
Nagy játékosmozgás várható a nyáron a Bayernnél, akár jelképes is lehet Ribéryn a Barca-mez
Fotó: Reuters
Nagy játékosmozgás várható a nyáron a Bayernnél, akár jelképes is lehet Ribéryn a Barca-mez
Nagy játékosmozgás várható a nyáron a Bayernnél, akár jelképes is lehet Ribéryn a Barca-mez
Fotó: Reuters
Nagy játékosmozgás várható a nyáron a Bayernnél, akár jelképes is lehet Ribéryn a Barca-mez

„A Bayern egész egyszerűen nem volt elég jó ebben a szezonban a BL-elődöntőhöz, és mindent meg kell tennünk a csapat megerősítéséhez” – mondta Franz Beckenbauer.

Emlékezhetünk rá, a Bayern-vezér az odavágó első félidejében mutatott teljesítményt a klub életében „minden idők legrosszabb produkciójaként” értékelte, míg Karl-Heinz Rummenigge szerint egyszerűen focileckét kaptak a Barcelonától.

„Mindenképpen a keret fejlesztésére kell használnunk a pénzt, ha jövőre túl akarjuk élni a Bajnokok Ligája-negyeddöntőt” – erősítette meg a Császár véleményét Jürgen Klinsmann, a Bayern edzője.

„Timoscsuk és Olic érkezése már biztos, de így is erősíteni kell a csapaton, amely nagyon sovány. Két vagy három klasszist mindenképpen szerződtetnünk kell még, hogy eljussunk oda, ahol a Barcelona most tart” – tette hozzá Klinsmann.

A fedezet mindenesetre már megvan az igazolásokra, ugyanis a tegnap nyilvánosságra hozott adatok szerint 45 millió euróhoz jutott a klub az idei szereplésből: az UEFA 12 milliót ad a legjobb nyolcba jutás után, 20 millió származik a televíziós jogok németországi értékesítéséből, újabb 13 pedig az egyéb tévés bevételek felosztásából, és ebben még nincsenek benne a hazai BL-meccseikből származó jegybevételek.

A német sajtó már minden poszton megszellőztetett neveket, akik érkezése várható a nyáron.

Egybehangzó vélemények szerint kapusposzton Michael Rensingnek nincs igazán jövője a klubnál, helyette Robert Enke, René Adler, Diego Benaglio és Carlos Kameni neve vetődött fel.

A védelemben a Bayernnél is előjött Jurij Zsirkov neve, akit korábban már a Chelsea-vel is összeboronáltak. A középpályán Tim Borowskit megfelelő ajánlat esetén elengedné a klub, míg a kiszemeltek között Rafael Van der Vaart, Alekszandr Hleb és Marko Marin nevéről hallani. Az első kettő most éppen a spanyol bajnokságban játszik, de korábban sikeres éveket töltöttek el a Bundesligában is. Csatárposzton a már biztos érkező Olic mellé akarnak még egy bevethető támadót.

A legnagyobb kérdőjel ugyanakkor maga Klinsmann személye. Elvileg 2010-ig van szerződése a klubbal, ám ha a bajnokságban sem tudják hozni a bajorok az elvárt eredményt, akkor valószínű, hogy megválnak tőle. Utódjaként rengeteg név felvetődött már: Armin Veh, Lothar Matthäus, Frank Rijkaard, Martin Jol, Bernd Schuster, klubmenedzsernek pedig Oliver Kahnt jövendöli a sajtó.

Sok még tehát a kérdőjel és a bizonytalanság a nyári változásokkal kapcsolatban, egy dolog azonban biztos: valamit mindenképpen lépnie kell a Bayernnek, ha versenyben akar maradni Európa többi élcsapatával, és vissza akarja állítani a német bajnokságban korábban meglévő fölényét.

Legfrissebb hírek

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
7 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
8 órája

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:09
Ezek is érdekelhetik