Gordon Strachan, a Celtic menedzsere lemondhat Huszti Szabolcs januári szerződtetéséről, mivel a Hannovernél kijelentették, semmiképp sem adják el a magyar játékost a téli átigazolási szezonban. A német klub elnöke szerint a bennmaradásuk többet ér, mint a fontmilliók.

Fotó: Imago
Husztihoz ragaszkodnak Hannoverben

Fotó: Imago
Husztihoz ragaszkodnak Hannoverben
A Celtic vezetői komolyan érdeklődtek Huszti Szabolcs iránt – akinek az idény végén lejár a szerződése, így szabadon igazolhatóvá válik a nyáron – , és már januárban szívesen látták volna csapatuknál, ám a Hannover illetékeseinek legutóbbi állásfoglalása után lemondhatnak a magyar játékos téli megszerzéséről.
„Néhány játékost talán kölcsönadunk az átigazolási szezon megnyílása után, egy dolgot azonban leszögezhetek: Huszti Szabolcsot nem adjuk el” – mondta Dieter Hecking, a német gárda vezetőedzője.
Martin Kind, a Hannover elnöke mindazonáltal elmondta, hogy ha érkezik ajánlat a 25 éves magyarért, azt mindenképpen megfontolják, de nem valószínű, hogy elfogadják.
„Rossz döntés lenne, ha elengednénk Husztit akár több millió fontért, az idény végén pedig kiesnénk az első osztályból – indokolta meg ragaszkodását a ballábas labdarúgóhoz. – Ha ajánlat érkezik érte, akkor Dieter Hecking és sportigazgatónk, Christian Hochstaetter dönt majd ügyében és esetleges pótlásáról.”
Legfrissebb hírek

Népsport: meghalt, mielőtt kijutottak volna a vb-re
Népsport
2025.09.10. 09:55

Skót védőt figyel a Ferencváros – sajtóhír
Labdarúgó NB I
2025.05.31. 18:05

Sorozatban negyedszer lett skót bajnok a Celtic
Minden más foci
2025.04.26. 15:49
Ezek is érdekelhetik