Hajnal és Huszti is góllal járult hozzá csapata idegenbeli sikeréhez

Vágólapra másolva!
2008.04.16. 22:27
Elégedetten gondolhatnak vissza a magyar légiósok a német bajnokság mai játéknapjára: Hajnal Tamás gólja három pontot ért a Karlsruhénak, Huszti Szabolcs pedig a hajrában tette biztossá a Hannover szép győzelmét a Dortmund stadionjában.
A boldogságtól ordítani: Huszti parádés kontrát fejezett be, a Hannover idegenben győzött
Fotó: Reuters
A boldogságtól ordítani: Huszti parádés kontrát fejezett be, a Hannover idegenben győzött
A boldogságtól ordítani: Huszti parádés kontrát fejezett be, a Hannover idegenben győzött
Fotó: Reuters
A boldogságtól ordítani: Huszti parádés kontrát fejezett be, a Hannover idegenben győzött

A magyar irányító hajrában szerzett győztes találata ráadásul komoly hullámvölgyből emelte ki a Karlsruhét: a KSC március legeleje óta nem diadalmaskodott bajnokin, így a kék-fehérek egy hatmeccses nyeretlenségi széria után örülhettek ismét.

Hajnal Kennedyvel, majd Freisszal játszott össze szépen a 81. percben, és a végletekig kijátszott akció végén már egyszerű dolga volt, hiszen csak az üres kapuba kellett gurítania.

Huszti Szabolcs is gólnak, illetve győzelemnek örülhetett a rettenetes formában játszó Borussia ellen: a balszélső egy gyönyörű és villámgyors kontra után lőtt védhetetlenül Höttecke kapujába.

Ez volt az 53. gól, amelyet a Dortmund ebben a szezonban kapott – a sárga-feketéké a liga legrosszabb védelme, és ez egyáltalán nem jó előjel a Bayern elleni kupadöntőre, a hétvégi, bajoroktól kapott ötös meg pláne nem…

Ha hinni lehet az utóbbi időben kialakult sormintának, a fináléban ismét parádézhat a Bayern: a Getafe ellen kínkeserves továbbjutás, a BVB ellen remek játék, ma a Frankfurt ellen megint szenvedés – de a „bőrnadrágosok” újabb sikert arattak.

A Frankfurt pedig előnybe került a Bayern ellen Köhler góljával, de Van Buyten szép fejessel egyenlített – más kérdés, hogy valószínűleg lökött a gól előtt –, majd jött Toni, aki duplájával eldöntötte a találkozót.

A VfB Stuttgart fél óra alatt elintézte a reménytelen játékot nyújtó Nürnberget, a Leverkusen pedig fontos három pontot bukott el az Arminia otthonában – igaz, a kiesés elől menekülő Bielefeldnek is úgy kellett a siker, mint egy falat kenyér. Mijatovic fejesgóljának köszönhetően a házigazdák a győzelmen kívül annak is örülhettek, hogy elkerültek a kieső helyekről.

BUNDESLIGA

29. FORDULÓ
Duisburg–Karlsruhe 0–1
Gólszerző: Hajnal (81.)
Eintracht Frankfurt–Bayern München 1–3
Gólszerzők: Köhler (29.), van Buyten (60.), Toni (75., 85.)
Arminia Bielefeld–Bayern Leverkusen 1–0
Gólszerző: Mijatovic (51.)
Stuttgart–Nürnberg 3–0
Gólszerző: Cacau (3.), da Silva (13.), Fernando Meira (31.)
Dortmund–Hannover 1–3
Gólszerző: Frei (65.), ill. Bruggink (38.), Fahrenhorst (40.), Huszti (79.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:

1. Bayern München 29 18 9 2 55-17 +38 63
2. Werder Bremen 29 16 5 8 62-41 +21 53
3. Schalke 04 29 14 9 6 47-31 +16 51
4. Hamburg 29 12 12 5 37-21 +16 48
5. VfB Stuttgart 29 15 3 11 48-43 +5 48
6. Bayer Leverkusen 29 14 5 10 50-31 +19 47
7. Wolfsburg 28 12 7 9 45-39 +6 43
8. Eintracht Frankfurt 29 11 9 9 35-39 -4 42
9. Hannover 29 11 8 10 43-47 -4 41
10. Karlsruhe 29 11 8 10 32-36 -4 41
11. VfL Bochum 29 9 10 10 43-45 -2 37
12. Hertha BSC Berlin 29 9 7 13 30-36 -6 34
13. Borussia Dortmund 29 9 7 13 42-53 -11 34
14. Energie Cottbus 29 7 8 14 30-48 -18 29
15. Arminia Bielefeld 29 7 7 15 27-52 -25 28
16. Hansa Rostock 29 7 6 16 25-41 -16 27
17. Duisburg 29 7 4 18 28-43 -15 25
18. Nürnberg 28 5 8 15 30-46 -16 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik