A Werder kölcsönadja a rekordösszegért vett Carlos Albertót

Vágólapra másolva!
2008.01.15. 19:20
Távozik a Werder Brementől a nyáron hatmillió euróért szerződtetett középpályás Carlos Alberto. A nagy reményekkel érkező középpályás nem tudta magát beverekedni a kezdőbe, így a német együttes kölcsönadja őt a Sao Paulónak.
Carlos Alberto padlóra került Brémában
Reuters
Carlos Alberto padlóra került Brémában
Carlos Alberto padlóra került Brémában
Reuters
Carlos Alberto padlóra került Brémában

Carlos Alberto a nyári átigazolási piac egyik legkeresettebb játékosa volt, és az érte folytatott versenyfutásból a Werder Bremen jött ki győztesen. Az északnémet klub nem garasoskodott, klubrekordnak számító hatmillió eurót fizetett ki a Fluminensének a brazil játékosért.

A 23 éves brazil játékos első félévét tekintve azt mondhatjuk, ez kidobott pénz volt. Carlos Alberto nem vált be, és a vezetők egyelőre nem is erőltetik a további szereplését, hiszen kölcsönadják őt a Sao Paulónak. A dél-amerikai futballista már el is utazott szülőhazájába, ahol orvosi vizsgálaton esik át.

Az ötszörös válogatott játékos ugyanis mindössze kétszer kapott szerepet a bajnokságban: először a második fordulóban a Bayern München elleni 0-4-es zakó idején állt be a 61. percben csereként, majd a Karlsruhe 4-0-s legyőzésénél szállt be az utolsó 12 percre. Egy alkalommal – teljes három percre – a BL-ben is pályára léphetett, brémai pályafutását egy Braunschweig elleni kupamérkőzés egészíti még ki, ahol kivételesen kezdőként játszott.

Carlos Alberto brémai szereplése inkább a botrányoktól és a balszerencsétől volt hangos: először rosszul lett az egyik edzésen, majd egy edzésen ökölpárbajba keveredett csapattársával, Boubacar Sanogóval. Ráadásul a karácsonyi szabadságáról vírusos betegen tért vissza.

Klaus Allofs, a brémaiak klubigazgatója úgy nyilatkozott, hogy fél év múlva visszavárják a brazil futballistát, akit még nem írtak le ezután a balszerencsés fél év után.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik