„Ki az az Owen? Befoghatná a mitugrász!"

Vágólapra másolva!
2012.03.31. 08:46
null
Egy nagy edző és egy nagy (ex)játékos – Arsene Wengert nem bántotta Carlos Alberto (Fotó: archív)
Ha olyan egykori nagyszerű brazil futballsztárról hallunk, aki meghatározó szerepet töltött be az 1970-ben világbajnoki címet szerző, minden idők legjobb együttesének tartott selecao tagjai között, viszont játéktudásától élesen elütő módon képes „nagy butaságokat" beszélni – azaz mondhatjuk úgy is, hogy nem a szövegéért szeretjük és tiszteljük... –, akkor mindenkinek rögtön Pelé ugrik be. Pedig most nem róla lesz szó, hanem az ő harmadik vb-címét elnyerő egykori szupergárda csapatkapitányáról, Carlos Alberto Torresről, aki pár éve igencsak elengedte magát egy másik klasszisról nyilatkozva – valószínűleg alaptalanul. Kínos...

Az angol válogatott hét évvel ezelőtt az északírek elleni 4–0-s sikere után néhány nappal változatlan céllal állt ki az Azerbajdzsán elleni vb-selejtezőre is: látványos, közönségszórakoztató játékkal fölényes győzelmet aratni, és megőrizni a csoport első helyét.

Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány azt sem titkolta, hogy kicsit haragszik a sajtóra, néhány orgánum ugyanis elvárta, hogy a csapat túlszárnyalja a pár nappal azelőtt brillírozó Lengyelországot, és nyolcnál is több gólt lőjön a kaukázusontúliaknak.

„Nem lehet úgy elkezdeni egy meccset, hogy a rúgott gólok számára gondoljunk. Amikor Olaszországban dolgoztam, mindig rossz előjel volt ez a fajta hozzáállás. Nyerjünk és játsszunk szépen, ez a lényeg″ – szögezte le a svéd szakember.

Erikssont kissé aggasztotta ezen felül Michael Owen állapota is, hiszen az egykori liverpooli alig jutott szóhoz Madridban, ami hatással lehetett az egész pályafutására. Ezúttal viszont történelmet írhatott a korábbi tinizseni: úgy állt a helyzet hogy ha egy gólt szerez, a tétmeccseken jegyzett találatok számát tekintve utoléri Gary Linekert, a „háromoroszlánosok" 22 gólos rekorderét.

Ezen felül Owen előrébb léphetett az összetett angol ranglistán is, amelyen Alan Shearer, Nathaniel Lofthouse és Tom Finney volt előtte a negyedik helyen 30-30 találattal (az első három pedig mindmáig Bobby Charlton 49, Lineker 48 és Jimmy Greaves 44 góllal).

Anglia a newcastle-i meccsen az első perctől kezdve odaszögezte a kapujához Azerbajdzsánt, az első félidőben Owen fejesei és Lampard távoli bombái jelentették a legnagyobb veszélyt, egyszer-egyszer a kapufát is eltalálták. A sereghajtó azeriek közben két veszélyes kontrát is vezettek, de azok a lehetőségek szintén kimaradtak.

A második félidőben aztán Wayne Rooney visszatett labdája után Steven Gerrard félfordulatból lőtt, s a földre pattanó labda végül a lécről jutott a gólvonal mögé. Tizenegy perc múlva David Beckham középcsatárként ugrott ki, és John Terry előreívelt labdáját higgadtan rúgta a jobb alsó sarokba. A három pont sorsa ezzel el is dőlt.

Bár sokan azt várták, hogy Owen játssza majd a főszerepet a találkozón, a hős a Spice Boy, az együttes csapatkapitánya lett. A Real Madrid légiósa előtte hosszú ideje nem teljesített olyan jól a nemzeti együttesben, mint ezúttal, hiszen mint láttuk, még gólt is szerzett a 2–0-ra megnyert meccsen.

Az angolok szakvezetője már a mérkőzés előtt kiállt a középpályás mellett, elmondta neki, hogy számít rá, mint ahogyan a társai is. Beckhamet akkoriban sokan támadták rossz formája miatt, és egyesek szerint nem csupán a kapitányi karszalagtól kellett volna megfosztani őt, hanem a kerettagságtól is...

„Minden szavát nagyra értékelem, bár nem szükséges másképpen bánni a csapatkapitánnyal, mint a többi játékossal. A kritikákra egyébként sem figyelek, megtanultam már, hogyan zárjam ki a negatív hatásokat. Pontosan tudom, mikor futballozom jól és mikor rosszul. Az északírek elleni és a mostani meccsel is elégedett vagyok, de leginkább a csapat teljesítménye érdekel″ – mondta az érintett.

A világszerte bálványozott labdarúgó amúgy az utóbbi találkozón különleges körülmények között kapott sárgát. Az első félidőben leesett a cipője, és bár a partjelző rászólt, hogy vegye föl, ő a kezében fogta, s úgy játszott tovább. Erre Gomes Costa bíró az asszisztenssel konzultálva felmutatta neki a lapot.

Beckham nem volt bosszús emiatt, Owent viszont zavarta Carlos Albertónak, az azeriek szövetségi kapitányának kritikája. A csúcsbeállításra készülő csatárt két nappal korábban arról kérdezték, mit szól Malcolm McDonald ötgólos mérkőzéséhez – az egykori Luton-, Newcastle- és Arsenal-sztár összesen hatszor talált be a válogatottban, s abból az első ötöt mind az 1975. áprilisi, Ciprus elleni 5–0-s erőpróbára időzítette, ami szintén rekordnak számít –, mire „utódja" azt válaszolta, hogy az fantasztikus teljesítmény, neki még egyetlen meccsen sem jött össze hasonló.

CARLOS ALBERTO VILLOG

Az azeriek brazil szövetségi kapitánya, a játékosként 1970-ben világbajnoki címet szerző Carlos Alberto Torres viszont a vb-selejtező utáni sajtótájékoztatón szokatlanul kemény hangon bírálta (a két fél őszi odavágójának egyetlen gólját szerző) Owent – egy „szép kis″ félreértés miatt.

„Az a fickó, hogy is hívják? A tízes számmal a hátán, tudják, amelyik nem fér be a Real Madridba. Na, ő azt mondta, ha a lengyelek nyolcat rúgtak Azerbajdzsánnak, az angolok is annyit rúgnak, ő maga személy szerint legalább ötöt. De mindenkinek tisztelnie kell az ellenfelét, neki is. Ki ez a Michael Owen? Nyert ez egyáltalán valamit? A Real Madridban is folyton csak a padon ül″ – kezdett tízperces tirádába az akkor hatvanéves szakember, aki a 2001-es Aranylabda-szavazás idején valószínűleg éppen nem annyira figyelt oda.

„Nem mondhat olyanokat, hogy ő ötöt lő majd nekünk. Na, hol az az öt gólja?″ – vonta felelősségre az angolt a Flamengo, a Corinthians és a Botafogo mellett több más csapat kispadján, vezetőedzőként csakis az amerikai kontinensen dolgozó mester, aki mint másodedző megfordult a nigériai és az ománi válogatottnál is, viszont kapitányként addig sehol máshol nem ténykedett, és bizony jegyzett tréneri sikerek semelyik minőségében nem övezték az útját.

„Nekem is van némi múltam a labdarúgásban, de ennek a fickónak, ennek a mitugrásznak milyen múltja van? Be kellene fognia a száját, és inkább David Beckham cipőjét pucolnia. Egy gólt sem lőtt ma. Sven-Göran Eriksson kiváló szakember, tiszteletre kellene tanítania a játékosait. Kicsoda ez egyáltalán? Kicsoda?″ – dühöngött tovább a kiborult szakvezető, és még nem volt vége.

„A szemébe is belemondanám, ha itt lenne. Ha úgy tud csak játszani, mint ellenünk tette, valóban nincs helye a Real kezdőjében. Remélem, visszakerül a Madrid kispadjára a hétvégén″ – fejezte be kedves jókívánsággal a futballistaként minden idők legjobb védői közé tartozó Carlos Alberto, akinek azért egy-két kulturált szava is volt, immár az angolok kapitányához.

„Megérdemelték a győzelmet. Fantasztikus csapatuk van, és az előző világbajnokság óta csak fejlődnek. Olyan focit játszanak, amelyet öröm nézni″ – lelkesedett.

Amikor végre átadta a szót, a megdicsért Eriksson sietett elsőként játékosa védelmére. „Annak alapján, amit Owenről tudok, soha nem mondana ilyet. Nem az ő stílusa. Sajnálom, ha valami félreértés történt" – mentegette diplomatikusan a támadót, aki aztán másnap, 2005. március 31-én maga is kiadott egy sajtóközleményt a témában.

„Ha Carlos Alberto megnézi a mérkőzés előtti nyilatkozataimat, rá fog jönni, semmit nem mondtam arról, hogy ötöt lőnék. Aki ismer, tudja, hogy soha nem volnék ilyen tiszteletlen. A teljesítményemet illető kritikáját viszont elfogadom, mert voltak már jobb meccseim is – adott úriemberhez méltó választ a bírálat jogos részére a csatár, hozzátéve: – Szerencsére mentálisan erős ember vagyok, és tanulni fogok ebből az esetből is, hogy jobb játékos és ember legyek általa″.

Owen jól nevelt volt
Owen jól nevelt volt

Az igazság kedvéért még egyszer mondjuk el: Owen mindössze arról beszélt, hogy még soha nem rúgott öt gólt egy meccsen, és nem is tudta, hogy ennyi a válogatottbeli csúcs. Annak a véleményének is hangot adott, hogy szerinte az angol játékosok mindent el fognak követni, hogy javítsák a csapat gólkülönbségét az azeriek ellen, már csak a saját szórakoztatásukra is. A Carlos Alberto-féle kirohanásban említetteket azonban nem mondta.

Az ügy természetesen elült aztán (utóbb Carlos Alberto is bocsánatot kért), és érdekes módon Vanderlei Luxemburgo az épp az ő honfitársa által „verbálisan megkövezett″ angolt nem sokkal a válogatottbeli szereplését követően, Luis Figo helyére tette vissza a Real kezdőjébe.

Owen ezt úgy hálálta meg, hogy miután már Albacetében is győztes gólt ért el, a Barcelona ellen 4–2-re megnyert következő hét végi el clásicón szintén ő lőtte az utolsót – és még további két gólt az idény folyamán, így összesen 13-mal zárt a spanyol bajnokságban, ami nem is olyan rossz.

Igaz, utána továbbállt a „galaktikusoktól" (Newcastle-ba szerződött), ám még előtte, májusban az ő triplájával verte meg Anglia 3–2-re Kolumbiát New Jerseyben, majd az ősszel a lengyelek elleni tétmeccsen is betalált, így végül beérte Linekert – akit aztán 2007 júniusában, Észtországban meg is előzött. (Azért sem hamarabb, mert a 2006-os vb-n, karrierje utolsó nagy tornáján a harmadik meccs elején megsérült.) E vonatkozásban végül 26-ig jutott.

Utoljára 2007 szeptemberében volt eredményes, amikor az oroszok elleni háromból kettőt vállalt, és 89 mérkőzésen elért 40 találatával jelenleg már ő áll az összesített angol örökrangsor negyedik helyén.

Mire egyébként 2008 tavaszán utolsó alkalommal húzhatta fel a címeres mezt, Carlos Alberto már majdnem három éve túl volt Azerbajdzsánon – egy évvel és négy hónappal a megbízása, illetve két hónappal az Owen-féle közjáték után mondott le, amikor csoportutolsó csapata a lengyelektől otthon 3–0-s vereséget szenvedett (a 0–8-as „varsói vágóhíd" visszavágóján...).

CARLOS ALBERTO VADUL

Nem azért köszönt el pályája utolsó edzői megbízatásától, mintha aznap szálltak volna el a továbbjutási esélyeik, hiszen az egymás utáni hatodik rúgott gól nélküli selejtezővel olyanok már rég nem voltak: azeri ténykedését az a – kiállításával végződő – botrány zárta, amikor elborulva inzultálta a negyedik játékvezetőt, és bement a pályára is, többek között azt állítva (üvöltve), hogy megvesztegették a bírót. Egy nyugtató ezúttal sem ártott volna...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik