Dárdai Pál ígéri, megszakad a sikerért a pénteki mérkőzésen

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.02.23. 00:32
Címkék
Dárdai Pál az utolsó percig hajt
Dárdai Pál az utolsó percig hajt
Dárdai Pál az utolsó percig hajt
Dárdai Pál az utolsó percig hajt
Dárdai Pál az utolsó percig hajt
Dárdai Pál az utolsó percig hajt
A múlt hét szombatján olyasmi történt, amire a Bundesliga mostani szezonjában még nem volt példa: a Hertha BSC hazai pályán szenvedett vereséget. A berliniek az augusztusi rajt óta az előző fordulóig tíz bajnoki mérkőzést játszottak pályaválasztóként, és nem találtak legyőzőre (két döntetlen mellett nyolcszor nyertek). Az említett játéknapon aztán a kiesés elől menekülő Mainz érkezett vendégségbe Berlinbe, és Szabics Imre csapatának sikerült a bravúr: három ponttal távozott az Olimpiai Stadionból – hiába szerezte meg Dárdai Pál az öszszesítésben tizenhatodik bajnoki találatát.

Ismerve a kritikus fővárosi szurkolókat, ezt bizony már nehezen nyelik le. Csapatuk a téli szünet óta egyébként sem szerepel túl fényesen (öt mérkőzésen hat pontot gyűjtött), és bár még nincs veszve a nemzetközi kupaindulást érő helyezések valamelyike, eddig a hazai sikerek mindent feledtetni tudtak. Dárdai Páléknak ezúttal nincs más választásuk: idegenben, a második helyezett Stuttgart otthonában kell az elszórt pontokat pótolniuk, különben lemaradnak az első öt csapat mögött. Ismerve a fővárosiak katasztrofális idegenbeli eredményeit (tizenegy bajnokin csak egy győzelem), a felkapaszkodásra nincs túl sok esélyük.

„Meg kell szakadnunk a sikerért – adta ki önmagának is az utasítást a magyar középpályás, Dárdai Pál, majd rögtön hozzátette: – Korábban is ennek köszönhettük a hazai eredményességünket. Remélem, hogy idegenben is sikerül végre jól teljesítenünk. De ezért tennünk is kell valamit. Nem bízhatunk mindig csak a szerencsénkben…”

A középpályás horvát csapattársa, Josip Simunic annyit fűzött hozzá Dárdai Pál szavaihoz, hogy: „Több mint 100 százalékot fogunk nyújtani!”

A Stuttgart–Hertha összecsapás pikantériája, hogy a találkozó egy héten belül megismétlődik: péntek este bajnokin, szerdán pedig Német Kupa-mérkőzésen esnek egymásnak a csapatok.

BUNDESLIGA, 23. FORDULÓ
Február 23. (péntek), 20.30: Stuttgart– Hertha BSC (tv: Sport Klub).
Február 24. (szombat), 15.30: Hannover–Dortmund, Mainz–Nürnberg, Cottbus–Bielefeld, Hamburg–Frankfurt (tv: Sport Klub, felvételről, 17.00), Bayern München– Wolfsburg (tv: Sport Klub), Bochum– Aachen.
Február 25. (vasárnap), 17.00: Mönchengladbach–Werder Bremen, Schalke–Leverkusen (tv: Sport Klub).

Stuttgart–Hertha BSC: ritka volt a magyar párharc

Dárdai Pál több mint tízéves berlini légióskodása alatt 16-szor találkozott a Stuttgart és a Hertha csapata. A mérleg: 5 fővárosi győzelem, 7 döntetlen és 4 stuttgarti siker (19–16-s gólkülönbség a berliniek javára). A magyar légiós eddig 9 mérkőzésen lépett pályára, 6-szor kezdőként, 3-szor csereként. Összesen 544 percet játszott a Stuttgart ellen bajnoki mérkőzéseken. Ebből 16 percet a korábban a csapatnál légióskodó Lisztes Krisztián (1 meccs), illetve 87 percet Szabics Imre ellen (2 meccs).

Szavazás

Melyik csapat nyeri a német bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik