Népsport: Göröcs Titi vezér volt a Bányászban is

Mielőtt a Tatabánya labdarúgóinak 1973-as Közép-európai Kupa-győzelmét részleteznénk, néhány szót kell ejteni dr. Lakat Károlyról, a siker kovácsáról. A Tanár úr a Ferencváros után – ahonnan 1969-ben távozott – került 1970 februárjában Tatabányára. Nem ismeretlen környezetbe érkezett, 1957 és 1962 között már irányította a Bányászt.

Lakat második korszakában 1970 tavaszán a félidényes bajnokságban az A-csoport 5. helyén végzett a csapat, ez azt jelentette, hogy 4 jutalompontot vitt az 1970–1971-es évadra. Az együttes a 16 csapatos élvonalban 8. lett. Az edző az év végi értékelésben hangsúlyozta, elégedetlen – „idegenben egyszerűen csődöt mondott a csapat”–, a Tatabánya a vidék legjobbja szeretett volna lenni, ezt a címet a Salgótarján érdemelte ki 7. helyezésével. Lakat a vele készült idényértékelőben elmondta még: „A régiekben több volt a szív és a küzdeni akarás. (...) Valahogyan olyan volt a helyzet, hogy én vittem az edzésekre a parazsat, amelyet nekik kellett volna lángra lobbantaniuk, ehelyett vizet hoztak a parázsra.”

Az 1971–1972-es évadban 4. helyre futott be a csapat, ám nem lehetett a vidék legjobbja, mert a nagy vetélytárs Salgótarján felkapaszkodott a dobogóra. Viszont a Bányász bejutott az MNK döntőjébe, s csak 2–1-re kapott ki a Fraditól. A Népsport posztonkénti rangsorában Tóth Kálmán bizonyult a legjobb tatabányai játékosnak, harmadik lett a balszélsők között. Lakat Károlyt az idény edzőjének választották, együtteséről így nyilatkozott: „Az élmezőnyben való megkapaszkodásra kell törekednünk.”Tény, a mesteredző elismerésre méltón vezényelte le a nemzedékváltást: a Hidegkuti Nándor irányításával 1966-ban bajnoki bronzérmet szerző együttesből Gelei József, Csernai Tibor, Monostori Tivadar lassacskán kiöregedett. A Népsport ugyanakkor megjegyezte: „Általában kevés a kiforrott, sokoldalúan képzett játékosuk, s részben ebből ered, hogy nem nőtte ki magát senki közülük irányító karmesterré, szellemi és játékbeli vezéregyéniséggé. Lakat dr. nem kis bosszúságára, mert a jó karmester nemcsak a pályán oldja meg a kritikus pillanatokat, hanem az öltözőben, edzés közben és edzés után is, amikor nincsenek ott az edzők és vezetők.”

A Bányásznak kapóra jött, hogy Göröcs János az 1970-ben az osztrákok elleni válogatott mérkőzésen elszenvedett térdsérülése után nem tudott magának állandó helyet kivívni a Újpesti Dózsában – nem mellesleg Kovács Imre edző sem marasztalta –, Lakat azonnal lecsapott egyik legkedveltebb játékosára, még úgy is, hogy Titi már a 34. évét taposta. A tréner, aki naponta vonattal járt Tatabányára, Göröcs idejében autóra váltott, ugyanis a játékos Toyotájával közlekedett, s a 60 kilométeres útra maga mellé ültette Lakatot. Ám a 62-szeres válogatottal sem ment jobban a játék, az 1972–1973-as idény őszi szezonját követően 8. volt a csapat. Lakat így vélte: „Milyen az én osztályom? Hát nem tanulnak kitűnően, de rosszul sem. Nem csinálnak semmi rosszat, de jót sem. Ezért állunk most középen (...) Csak akarni kell, tanulni kell, mert korábban is így szereztük meg a 4. helyet.”     

Ám tavasszal még jobban visszaesett az együttes, végül 11. lett. Az okok között keresendő, hogy több játékos rendszeresen kimaradozott, ötüket eltiltották az edzéslátogatástól, de a munkahelyükre be kellett járniuk...

A Népsport évértékelője „Fent és lent Tatabányán”címmel jelent meg. A lent már világos, de mi volt fent? A lap szerint: „Az utolsó bajnoki mérkőzés után azonban még egy nagy feladat várt az átszervezett, s egyre inkább összerázódó társaságra. Két mérkőzést kellett vívnia a kétszeres kupavédő jugoszláv együttessel, a Celikkel, a patinás múltú, de kissé fénye vesztett, szép trófeáért, a Közép-európai Kupáért. Már az első találkozón, Zenicában megmutatta a csapat, hogy tud szívvel-lélekkel küzdeni, s tud okosan, taktikusan is futballozni.”

A Celik volt az esélyesebb, 1971-ben és 1972-ben is elhódította a trófeát. Lakat Károly idegenben jó eredménynek tartotta volna a döntetlent. Az első találkozón okosan kezdett a Bányász, ám a második játékrészben 0–0-nál mintha a játékosoknak eszükbe jutott volna edzőjük döntetlenre vonatkozó óhaja, az eredmény tartására törekedtek. Szerencsére két csatár, Szabó György és Kőműves Mihály úgy gondolta, az iksznél csak az idegenbeli győzelem a jobb, be is lőtték a helyzeteket – más kérdés, hogy a hazaiak kaptak egy ajándék 11-est (1–2).

A Népsport szerint a sikerhez kellett, hogy Lakat a szünetben felemelje a hangját az öltözőben, ezt követően „a Tatabánya játékosai jól küzdöttek, helyenként látványosan, ügyesen, önfeláldozóan játszottak. Győzelmük dicséretre méltó teljesítmény!”Akadt néhány jó egyéni teljesítmény: „Kőműves a szünet után feljavult, szemfüles gólja sokat jelentett. Nagy István az első félidőben a csatársor motorja volt, ügyesen cselezett, jól lőtt. A helyette beállt Dákay Ervin kitűnően játszott.”Ám a legnagyobb elismerést az öreg harcos kapta: „Göröcs kitűnő teljesítményt nyújtott, okosan, ügyesen tartotta a labdát, nagyszerűen osztogatott.”

Lakat Károly derűlátó volt: „Sok szomorúság után végre örömöm is volt a csapatban. De ez még csak az első félidő, a visszavágó hátravan!”Dusan Varagic, a Celik mestere tárgyilagosan mondta: „Az a csapat nyert, amelyikben több volt a tapasztalat, a szív és a győzelmi vágy.”Lakat a zenicai meccset követően így tréfált Szabóval: „Te is szépen csinálod, egész mérkőzés alatt egyszer rúgsz labdába, s az is gól lesz.”Komolyra fordítva a szót elmondta, hogy a Celik ereje a csatársorban rejlik, a védelme zavarba hozható, ezért a támadásokra építette a taktikát.

A kinti siker után hazai berkekben egyre inkább az volt a vélemény, most már meg kell nyerni a kupát. Még akkor is, ha a zenicai meccs kiválósága, Göröcs térde bedagadt, s nem jött rendbe a visszavágóig. Tatabányán az ellenfél szerzett vezetést, a Bányász fordított, de az egész találkozóra jellemző volt, hogy a csapat „nem tudta megismételni az idegenbeli okos, higgadt, ügyes játékot, hanem kissé magabiztosan, majd idegesen és kapkodva játszott és saját magának tette nehézzé a találkozót”. A mérkőzés hőse a fiatal Dákay volt, aki két gólt szerzett. Meghatódva mondta: „Amikor Karcsi bácsinak rám esett a választása, titokban azt reméltem, hogy sikerül gólt rúgnom. Kettő lett belőle. Szerencsém volt.” Lakat Károly boldogan nyilatkozott: „Az öröm első perceiben nehéz felfogni, mit is jelent egy vidéki csapatnak a KK elnyerése! Örömömet növeli, hogy éppen abban az évben sikerült a nemzetközi porondon jól szerepelnünk, amikor gyengébben ment a bajnokságban. Az igazsághoz tartozik, hogy a vendégek most sokkal jobban játszottak, mint az első mérkőzésen.”Dusan Varagic: „Az eredmény reális, bár Gavran lökéséért a játékvezetőnek 11-est kellett volna ítélnie. Nekünk az lett volna jó, ha Tatabányán játsszuk az első mérkőzést. A Bányász már nálunk megnyerte a kupát!”

Lakat Károly mesteredzőnek ez volt az első nemzetközi kupagyőzelme – mint ahogyan az 1972–1973-as idény végén 362 NB I-es bajnoki mérkőzésnél járó Göröcs Titinek is.