Honvéd: Eppel Márton is szerződést hosszabbított

Vágólapra másolva!
2021.06.20. 12:53
null
Eppel Márton nem szeretett volna új csapatot keresni (Fotó: honvedfc.hu)
Baráth Botond, Nagy Gergő, Mohamed Mezgrani és Ivan Lovric után Eppel Márton is szerződést hosszabbított a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéddal. A 29 éves támadóval kötött megállapodás a 2021–2022-es idény végéig érvényes – közölte a klub hivatalos oldala.

 

Eppel Márton 2020 októberében tért vissza a Honvédhoz, de előbb a koronavírus, majd a bokasérülése hátráltatta abban, hogy visszanyerje korábbi jó formáját, ám megújult erővel vág neki a következő idénynek.

„A jövőm szempontjából fontos a szerződéshosszabbítás, hiszen az elmúlt másfél évem nem úgy alakult, ahogy terveztem – mondta Eppel Márton, aki egy góllal zárta a 2020–2021-es idényt. – Csapatot váltottam, fél évet voltam Belgiumban, aztán jött a koronavírus, visszatértem Magyarországra, covidos voltam, megsérültem, de ez a múlt, ezt már lezártam. Nem szerettem volna, hogykövetkező félév megint a csapatkeresésről szóljon, akarok egy nyugodt szezont, ahol száz százalékban a focira koncentrálok, minden energiámat abba fektetem, hogy amikor eljönnek a meccsnapok, akkor azt az Eppel Mártont és azt a Honvédot lássák a szurkolók, amelyet jó évvel korábban láthattak.”

Legfrissebb hírek

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Eppel Márton: Gólokkal akarom segíteni a Csíkszeredát a bennmaradásban

Minden más foci
2025.07.26. 11:16

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 20:46

Eppel Márton az FK Csíkszeredában folytatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 09:55

Eppel Márton és Pászka Lóránd is a Csíkszeredában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 12:41

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Erste Liga: hosszabbított KHL-bajnokával a DEAC

Jégkorong
2025.07.17. 10:03

Hosszabbított házi gólkirályával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 17:45
Ezek is érdekelhetik