Tíz emberrel pontot vesztett a Fradi; Lőw Zsolt a Lipcse edzője

Vágólapra másolva!
2025.03.30. 23:20

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Négy pont a Puskás Akadémia előnye nyolc fordulóval a vége előtt. Az OTP Bank Liga vasárnapi játéknapján Eldar Civic felelőtlen kiállítása miatt csak döntetlent játszott a DVTK otthonában a címvédő Ferencváros, amelynek már az is nehézséget okozott, hogy ki végezzen el egy tizenegyest… Az Újpest ugyanakkor a hajrában bukta el a győzelmet a Fehérvár ellen. Osztályzatok, elemzések, háttérinfók, minden az NB I vasárnapjáról három oldalon.

Lőw Zsolt a Bundesligában lesz először vezetőedző. A Red Bull-csoportnál dolgozó, pályaedzőként már BL-győzelemig is jutó magyar szakember korábban dolgozott már Lipcsében, most pedig a nyárig biztosan ő lesz Gulácsi Péter és Willi Orbán edzője. Háttér, vélemények és a németországi magyar edzői múlt Mohai Dominiktól egy oldalon.

Nagy Péter súlyemelőelnök egzaltált közgyűlésről számolt be a Nemzeti Sportnak. Mindennél beszédesebb, hogy az ellentmondásokat, hazugságokat és érthetetlen megnyilvánulásokat is hozó tisztújítást követően csak ennyit mondott Beke Zsombornak: „Először a szemetet kell kitakarítanunk”.

…és még: NB II-es futballforduló, káprázatos magyar vívóhétvége a vk-versenyeken, győri bravúr a Szeged ellen a férfi kézilabda NB I-ben, Palasics Kristóf a Veszprémbe kerüléséről, Erste Liga-elődöntős párharcok jégkorongban.

És ha hétfő, akkor Népsport-melléklet +4 oldalon. Benne: 125 éves az Uruguay-i Labdarúgó-szövetség. 1955-ben „Európa-bajnokok” lettek az ifi labdarúgóink. Karpov–Fischer: a vb-döntő, ami sosem jött létre. A Népsportban is április 4-ről szólt az ének.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
15 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
2025.10.24. 23:41

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
2025.10.24. 10:00

Fradi-ünnep a nemzeti ünnepen; Egerszegi Krisztina szöuli sikere a Csodák csodája

E-újság
2025.10.23. 23:04

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
2025.10.20. 23:45

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58
Ezek is érdekelhetik