CR40; Chema Rodríguez: Semmit sem csinálnék másképp…

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2025.02.04. 23:55

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

Negyvenéves a 21. század egyik legnagyobbja, Cristiano Ronaldo. Az ötszörös aranylabdás, BL-győztes, Európa-bajnok és Puskás-díjas klasszisnak esze ágában sincs abbahagyni, hajtja a világbajnoki címet Portugáliával. Gyenge Balázs portréjából kiderül, honnan, hogyan és hová jutott, Bölöni László a lisszaboni kezdetekről mesél, de CR7 csillogó pályafutásának lenyűgöző statisztikái és címei mellett azt is felidézzük, hogy mikor, hány góllal keserítette a magyar válogatottat és klubjainkat – címlapsztori két oldalon.

Hegyi Krisztián debreceni bemutatkozását Londonban is figyelték. A West Ham United kapusedzője a Nyíregyháza legyőzését követően rögtön ki is elemezte az ifjú magyar kapus produkcióját – amúgy pedig Hegyi korábban Angliában és Hollandiában is hasonló ítéletidőben debütált, míg az öltözőben legutóbb legfeljebb a korosztályos válogatottakban hallott magyar szót. Somogyi Zsolt interjúja.

Zárult az európai átigazolási ablak. Összeállításunkban egyebek mellett Vancsa Zalán Belgiumból a holland másodosztályba kerüléséről és a mi NB I-ünk legforróbb téli transzfereiről is szó esik.

Manuel Neuer jövő nyárig biztosan folytatja. A Bayern veterán BL-győztes világbajnoka nem lankad, és abban is biztosak Münchenben, hogy a következő másfél évben (vagy tovább?) újabb trófeákhoz segíti a klubot. Nagy Zsolt írása.

Chema Rodríguez úgy érzi, jól meccseltünk a horvátok ellen. A kézilabda-szövetség vb-értékelő sajtónapján kiderült: a férfiak szövetségi kapitánya az utolsó pillanatban elbukott negyeddöntő dacára biztos abban, hogy megfelelően felkészültünk az ellenfélből…

Kolbenheyer Zsuzsanna nagyon bízik a női hokiválogatottban. Az olimpiai selejtezőre készülő Cortina-csapat a héten harcolhatja ki a jövő téli játékokon való részvételt, és a szövetség elnök asszonya optimistán tekint a bremerhaveni torna elé. Kapolcsi-Szabó Bence interjúja.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL! 

 

Legfrissebb hírek

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában; Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

E-újság
2025.07.05. 23:55

Kilencvenéves lapunk korábbi munkatársa, Czifferszky Béla

Egyéb egyéni
2025.07.05. 13:34

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

A halászléhez a Nemzeti Sportot olvasta a miniszterelnök

Egyéb egyéni
2025.07.03. 18:04

Csak mondják a magukét – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 23:54

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53
Ezek is érdekelhetik