Kai Havertz vagy Niclas Füllkrug? Bartha Csaba tudja, hogy Veszprémben a Bajnokok Ligája-győzelem a legfontosabb

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 23:29
 


Ott voltunk Mönchengladbachban a Borussia-Park Stadionban rendezett sajtótájékoztatón, amely a német válogatott Görögország elleni, az Európa-bajnokságot megelőző utolsó felkészülési mérkőzését vezette fel. A német csapattal kapcsolatban az egyik leginkább égető kérdés, ki lesz a középcsatár, Kai Havertz vagy Niclas Füllkrug? „Mind a ketten tudják a szerepüket, de semmi sincs kőbe vésve – mondta Julian Nagelsmann szövetségi kapitány. – Havertz jól fejelő játékos, ha jól teljesít, őt részesítem előnyben. A kerethirdetésre megvan a névsorom, de a legrosszabb esetben előfordulhat, hogy valaki megsérül, ezért csak pénteken jelentjük be.”

Interjút adott a Nemzeti Sportnak Bartha Csaba. A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának új vezérigazgatója ismert név a sportágban, elnöksége idején a Győr női együttese a lehetséges négyből négyszer eljutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjéig, ebből háromszor sikerült megnyernie. Lapunknak azt mondta: „Tudom, hogy Veszprémben a Bajnokok Ligája-győzelem a legfontosabb, a férfimezőnyben van legalább nyolc-tíz olyan csapat, amely a négyes döntőbe jutásért küzd, és idén olyan klubok nincsenek ott, mint a Veszprém, a PSG vagy a Kielce.” Hozzátette: „Ami most zajlik Veszprémben, az elfogadhatatlan, hogy június elején még nem zárult le az edzőkérdés, csak sajtóinformációk keringenek, amelyek a klub vezetőségét is beszorítják.”

Azt már március vége óta tudjuk, hogy Völgyi Péter veszi át női kosárlabda-válogatottunk irányítását, most az is kiderült, kikkel dolgozik együtt július 15-től, amikor indul a csapat felkészülése az augusztus végi vb-előselejtezőre. A segédedzők közül marad a stábban a Székely Norbert fémjelezte időszakból Iványi Dalma, vadonatúj szereplő a DVTK-nál is Völgyi mellett dolgozó Ábrahám Márta, míg régi-új szakember Jakab Máté, aki 2013–2014-ben már ott volt a válogatott mellett videóelemzőként – 21 évesen kapta a felkérést Farkas Sándortól. Ábrahám és Jakab egymást váltották korábban Győrben Völgyi Péter másodedzőjeként, úgyhogy ők is jól ismerik egymást.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik