A grúz csoda lett a vesztünk; Varga Barnabás két hónap múlva talán játszhat

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.06.26. 23:49
 

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk

Kiesett a magyar labdarúgó-válogatott. De nem úgy, ahogyan gondoltuk volna, hiszen a csehek kikaptak a törököktől, ellenben a grúzok az Eb legnagyobb meglepetését szerezték azzal, hogy megverték a portugálokat. Tudósítások és visszapillantók négy oldalon.

Varga Barnabás hazatért, és ha nincs komplikáció három hét múlva akár már edzhet is. A súlyos arcsérülést szenvedő ferencvárosi csatár kálváriáját és lehetséges felépülését Borbola Bence járta körül, felidézve Nyilasi Tibor, Romanek János vagy éppen Petr Cech korábbi, hasonló eseteit. Címlapsztori két oldalon.

Varga Zsolt előtt már csak néhány kérdőjel van. A párizsi olimpiára győzelmi reményekkel utazó magyar férfi vízilabda-válogatott kapitánya két hét múlva véglegesíti az utazónévsort, amely utána már csak sérülés miatt változhat. Patai Gergely interjúja.

Erdős Rita vb-bronzérmesként csúszott le az olimpiáról. A Trion SC öttusázója úgy véli, még túl friss, ami történt, de korábban is nehezen dolgozta fel a hasonló eseteket, amúgy meg éppen búcsúzik a lovaglás, más sportág lesz az öttusából, így csak a hazai Eb-szereplésben bízhat. Szeleczki Róbert interjúja.

Wladár Sándor két éremesélyt lát a párizsi olimpián. A Magyar Úszószövetség nemrég a Nemzet Sportolójának jelölt elnöke a ragyogó belgrádi Eb-n után is a földön jár, tudja, hogy nem kell túlértékelni a múlt heti éremesőt. Viszont Kovács Erikának elárulta, miben bízik: Milák Kristóf nyerő típus…

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
2025.05.26. 00:01

UEFA-kupa-döntő: 40 éves a Videoton sikere; Majoross Gergely: A következő vb-re még felkészültebbek leszünk

E-újság
2025.05.21. 23:49

Kovács István vezeti a BL-döntőt; Per Johansson minden meccset meg akar nyerni

E-újság
2025.05.12. 23:30

Bennmaradást érhet a Nyíregyháza győzelme; bajnok a Kisvárda

E-újság
2025.05.11. 23:26

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

E-újság
2025.05.10. 23:55

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
2025.05.09. 23:55

Pécsi Ármin: A Fradi elleni csúcsrangadó eldönthet kérdéseket, de még többet vethet fel; Ligetvári Patrik: Mintha kést döftek volna a szívembe

E-újság
2025.05.02. 23:45

NS-kerekasztal: Szoboszlai maradjon még Liverpoolban!; László Csaba hallani sem akar a Sepsi OSK kieséséről

E-újság
2025.05.01. 23:32
Ezek is érdekelhetik