Eb-továbbjutást érhet az Aranycsapat sorozatának megismétlése; továbbjutott az FTC

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 23:12

 

A NEMZETI SPORT HETFŐI SZÁMÁBÓL AJÁNLJUK:


Gera Dániel, a DVTK játékosa az előző fordulókban közel került a gólszerzéshez, a Puskás Akadémia ellen a kapufát találta el, Mezőkövesden már a kapuba fejelte a labdát, de a VAR néhány centis lest észlelt. A 28 éves futballista a szombati felkészülési mérkőzésen a Kazincbarcika ellen három gólpasszt adott. „Igen, ez jól hangzik, örültem is neki – mondta lapunknak Gera Dániel. – A bajnokikon viszonylag régen került fel a nevem a kanadai listára, személyes célom, hogy a folytatásban ez megváltozzon, szeretném ugyanúgy kivenni a részem az akcióinkból, mint a Kazincbarcika ellen.” A válogatott meccsek miatti bajnoki szünetet kihasználva a védő három napra elutazott Bariba.

A női kosárlabda NB I alapszakaszának utolsó köre előtt három csapat versengett a harmadik helyért – mivel mindhárom nyert, ugyanabban a sorrendben futottak be, ahogyan várták a szombati kört, azaz a Tarr KSC Szekszárd lett a bronzérmes. „Látszik, hogy honnan kezdtünk és hová jutottunk: a bajnokság elején idegenben kikaptunk a BEAC-tól, most megvertük otthon a DVTK-t. Sokat dolgoztunk, és bebizonyosodott, hogy volt értelme a munkának a játékosok és a stáb oldaláról is” – mondta lapunknak Djokics Zseljko. A szekszárdiak szerb-magyar edzője bízik benne, hogy a miskolciak legyőzése plusz önbizalmat ad a playoffra, ahol kezdésként a TFSE lesz az ellenfél.

Amikor a századelőn (az előzőn…) idehaza a Húsvéti serlegért futballoztak az élcsapatok, még nem gondolták, milyen hagyomány teremtődik, és hogy a Duna-menti labdarúgó-iskola két eminense, Magyarország és Ausztria reprezentánsai mennyi felejthetetlen meccset játszanak majd nagyszombaton és húsvéthétfőn. A klasszikus felállásban (Ferencváros és Újpest, illetve Rapid és Austria Wien – azaz két zöld-fehér és két lila-fehér csapat) 1934-ben rendezték meg először. A hatvanas években a sűrűsödő versenynaptárban egyre nehezebb volt helyet szorítani a rendezvénynek, s mint Népsport mellékletünkből kiderül, a 60 évvel ezelőtti torna már előrevetítette, hogy nincs jövője a sorozatnak.

 

 

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!


 

 

Legfrissebb hírek

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
20 órája

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
2025.05.04. 23:45

A Fradi megőrizte előnyét a Puskással szemben; Szabó István: Szerintem szeretettel fogadnak majd Kecskeméten

E-újság
2025.05.03. 23:45

Pécsi Ármin: A Fradi elleni csúcsrangadó eldönthet kérdéseket, de még többet vethet fel; Ligetvári Patrik: Mintha kést döftek volna a szívembe

E-újság
2025.05.02. 23:45

NS-kerekasztal: Szoboszlai maradjon még Liverpoolban!; László Csaba hallani sem akar a Sepsi OSK kieséséről

E-újság
2025.05.01. 23:32

Nikitscher: Emelt fővel akarunk búcsúzni; Nagy Zsolt: A Fradi sorsolása nehezebb

E-újság
2025.04.29. 23:45

Minden elit ligában van már magyar győztes; a Real után a PSG-t is kiejtené az Arsenal

E-újság
2025.04.29. 00:00

Szoboszlai Dominik angol bajnok; Megvan a Sopron 17. aranyérme

E-újság
2025.04.27. 23:29
Ezek is érdekelhetik