Dibusz vagy Gulácsi?; Szélesi Zoltán bemutatkozik

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.03.20. 23:25
null
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

Nyolc éve a franciaországi Európa-bajnokságon, majd 2021-ben a közös európai rendezésű tornán is a keret tagja volt, most pedig az egész selejtezősorozatot végigvédte Dibusz Dénes. Ám Marco Rossi még nem döntött arról, ki legyen az idei kontinensviadalon a válogatott első számú kapusa,– Dibusz és Gulácsi Péter is megkapja a bizonyítási lehetőséget a szövetségi kapitánytól, aki ezt követően mondja majd ki a végső szót. Lapunknak a Ferencváros kapusa elmondta, természetesen nem szeretne úgy háromszoros Európa-bajnoki résztvevő lenni, hogy közben egyszer sem lép pályára, főleg, hogy vélhetően a 2024-es lesz az utolsó Eb-je.

Szolnoki Roland statisztikájával alighanem sok futballista kiegyezne. A Fehérvár és a Puskás Akadémia labdarúgójaként 23 bajnokin lépett pályára a Fradi ellen, abból tízet megnyert, kilenc találkozó döntetlenre végződött, és csak négy meccsen kapott ki. A Puskás Akadémia 32 éves védője februárban a ZTE ellen már a 250. NB I-es mérkőzését játszotta, s lapunknak felidézett néhány emlékezetes pillanatot a karrierjéből. Ilyen volt például az első élvonalbeli bajnokija, amikor Paulo Sousa a Paks ellen a hajrában becserélte, Szakály Dénes pedig sprintben hagyta el a gyepet, hogy az ifjú hátvéd minél több időt tölthessen a pályán.

A NOB elnöke, Thomas Bach levelet írt Fürjes Balázsnak, amelyben kinevezte az Olimpiai Program Bizottság tagjának, megköszönte eddigi munkáját, és sok sikert kívánt neki az új pozícióban. „Nincs még fél éve, hogy a NOB a tagjai közé választott, nem szoktak olyan hamar bekerülni a sportdiplomaták, mint most én” – mondta lapunknak Fürjes Balázs. Ez a bizottság dönt többek között arról, melyik sportágak szerepeljenek a játékok műsorán. Vannak olyan hagyományos magyar sikersportágak, amelyek nem mondhatják el magukról, hogy világszerte elterjedtek, ezeknek is segíthet Fürjes Balázs abban, hogy stabilizálják helyüket a programban.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
5 órája

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
Tegnap, 0:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Keresztes Krisztián barátkozik a skót akcentussal; Yohan Croizet sok ismerőssel találkozik Diósgyőrben

E-újság
2025.09.03. 23:06

Schäfer nélkül a vb-selejtezőben; Bamidele Yusuf: Újpest helyett Ferencváros

E-újság
2025.09.02. 23:32

Guzi Blanka: Elégedett vagyok azzal, ahol jelenleg tartok; Loic Nego úgy véli, éppen ideje legyőzni a portugál csapatot

E-újság
2025.09.02. 00:49
Ezek is érdekelhetik