Zenit: a CAS-hoz fordulnak a Dzsudzsákék elleni meccs miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.29. 21:25
A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul a Zenit, miután az Orosz Labdarúgó Szövetség elutasította a klub fellebbezését a Dinamo Moszkva elleni bajnoki mérkőzésen történt botránnyal kapcsolatban.

A találkozó tíz perccel az első félidő vége előtt, 1–0-s állásnál félbeszakadt a moszkvai Himki Stadionban, mivel a szentpétervári szurkolók által bedobott petárda Anton Sunyinnak, a Dinamo kapusának közvetlen közelében robbant fel. A 25 éves válogatott hálóőrt szemsérüléssel kórházba szállították, mert megégett a szaruhártyája.

A meccs három pontját a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató fővárosi együttes kapta. A szentpétervári együttesnek soron következő két, a moszkvai gárdának egy hazai találkozóját kell zárt kapuk mögött lejátszania. A két klub mellékbüntetésként 16-16 ezer eurós pénzbüntetést is kapott.

A Zenit azzal indokolta mostani döntését, hogy a fellebbviteli bizottság nem vett számításba minden tényt, illetve továbbra sem sikerült beazonosítani a pirotechnikai eszközt pályára dobó szurkolót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik