Ligue 2: két évig Ranieri lesz Komanék edzője Monacóban

Vágólapra másolva!
2012.05.30. 09:03
null
A Monaco hivatalosan bejelentése Ranieri kinevezéséről
A nyártól Claudio Ranieri lesz az AS Monaco labdarúgócsapatának edzője. A másodosztályú francia csapat kettő plusz egy éves szerződést írt alá az olasz szakemberrel. A hírt a francia lapok korábbi megszellőztetése után Ranieri egyik kollégája jelentette be blogjában, majd szerda reggel a Monaco is hivatalossá tette.

A Monaco honlapjának közleménye szerint Ranieri kinevezését körültekintő választás előzte meg, és az is cél volt, hogy az új edző már a felkészülés kezdetétől irányíthassa a csapatot.

A 60 éves olasz edző már ma munkába áll, csütörtökön pedig sajtótájékoztató keretében mutatják be az újságíróknak és a szurkolóknak.

Ranieri állítólag angol, katari ajánlatokat mondott vissza a Monaco kedvéért, és a Fiorentina is érdeklődött iránta. Az edző az elmúlt években hazájában dolgozott, legutóbb az Inter élén állt 2011 szeptembertől márciusig, míg korábban megfordult Spanyolországban (Valencia kétszer, Atlético Madrid) és Angliában (Chelsea) is.

A Koman Vladimirt is foglalkoztató Monaco borzalmas ősz után jó tavaszt produkálva a nyolcadik helyen végzett a Ligue 2 2011–2012-es idényében, a következő szezonban már az azonnali feljutás lesz a célja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik