Kassai Viktor már nem az orosz szövetségnek dolgozik (Fotó: rfs.ru)

 

A magyar szakembert 2020. január 9-én nevezték ki az orosz játékvezetők főnökévé, posztjáról a szövetség tájékoztatása szerint átszervezés miatt kellett távoznia.

„Amióta kineveztek, új stratégiát és rendszert dolgoztunk ki az orosz játékvezetés fejlesztésére, a célunk volt, hogy munkatársaink a legmagasabb európai színvonalon és körülmények között dolgozhassanak és fejlődhessenek – idézi az orosz szövetség közleménye Kassait. – 2020 januárja óta hat játékvezető mutatkozott be az orosz élvonalban, fiatal és tehetséges emberek kaptak megbízást a másodosztályban, és a női játékvezetők képzését is elindítottuk. Az orosz játékvezetés magas színvonalára bizonyíték, hogy küldtünk bírót az Eb-re, az olimpiára, a strandfutball- és a futsalvébére. Orosz csapat vezette az európai Szuperkupa-mérkőzést és az olimpia női döntőjét.”

Kassai elmondta, büszke az eredményekre, és bízik benne, hogy a megkezdett munkát a kollégái töretlenül folytatják.

Asot Hacsaturjanc, a játékvezetői bizottság elnöke megköszönte a magyar szakember munkáját, a megkezdett reformokat, amelyeknek még hosszú ideig hatásuk lesz az orosz játékvezetésre.

Kassai utódját még nem nevezték ki.

Az NS információja szerint Kassai magyar munkatársa, a partjelzőként a moszkvai megbízatás miatt visszavonuló Ring György is távozik az Orosz Labdarúgó-szövetségtől, mivel főnökével együtt küldtek búcsúüzenetet az orosz játékvezetőknek.

Tavasszal arról szóltak a hírek, hogy Puhl Sándor halálát követően Kassaira az MLSZ-ben is számítanak.