Futsal: góllal debütált a Real és a Barca volt csatára – videó

Vágólapra másolva!
2018.03.01. 09:14
Javier Saviola, az FC Barcelona és a Real Madrid korábbi argentin válogatott futballistája bemutatkozott az andorrai futsalbajnokságban – ráadásul első mérkőzésén betalált.

A 36 éves Saviola – aki nagypályás karrierje során csatárként szerepelt – nemrég írt alá az andorrai rekordbajnokhoz, az FC Encamphoz.

Az andorrai élvonalbeli bajnokság legutóbbi nyolc kiírását egyaránt megnyerő Encamp 3–3-as döntetlent játszott a Construmosával. Saviola ezen a mérkőzésen lépett parkettre először, s megszerezte első találatát.

Az olimpiai és U20-as világbajnok játékos – aki jelenleg edzőnek tanul – azt nyilatkozta, pusztán élvezetből kezdett el futsalozni, családja pedig jól érzi magát Andorrában.

Saviola 2016-ban akasztotta szögre stoplis cipőjét, pályafutását a River Plate-ben kezdte, s ugyancsak az argentin klub játékosaként hagyta abba. Többek között a Barcelonában, a Real Madridban, a Benficában és az Olympiakoszban is szerepelt. A Nyúl becenévre hallgató labdarúgó immár majdnem két éve az andorrai FC Ordinónál dolgozik edzőként.

SAVIOLA ELSŐ GÓLJA AZ ANDORRAI FUTSALBAJNOKSÁGBAN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik