Dick Advocaat ezúttal tényleg visszavonulhat (Fotó: AFP)

A 73 éves tréner a rotterdami klub honlapján elmondta, döntését azért éppen most hozta nyilvánosságra, hogy a vezetőségnek elegendő ideje legyen megtalálnia az utódját.

„Tudom, hogy ezt mondtam már korábban is, de ezek lesznek az utolsó hónapjaim klubedzőként" – idézte a tapasztalt szakembert az MTI.

Mint a hírügynökség emlékeztetett, Advocaat 2017 tavaszán is úgy nyilatkozott, hogy azon a nyáron befejezi edzői pályafutását, utána mégis leült a Sparta Rotterdam, majd az Utrecht és a Feyenoord kispadjára.