Németh Hunor: A nyári felkészülés után jön el az én időm

Vágólapra másolva!
2025.06.19. 13:34
Fotó: Imago Images
Németh Hunor, az FC Köbenhavn és az U21-es labdarúgó-válogatott játékosa szerint a nyári felkészülés után komolyabb szerepet kaphat klubjánál.

Németh az M4 Sportnak elmondta, a következő szezonban már játékperceket is kaphat az edzőjétől. A 18 éves középpályás, aki télen került a felnőttcsapat keretébe, rögtön dán bajnokságot és kupát nyert a koppenhágaiakkal. A győri születésű labdarúgó nagyon tanulságosnak tartja az elmúlt félévet, amikor a felnőttekkel készült, többször ült a kispadon, többek között a Konferencia-liga nyolcaddöntőjében, a Chelsea elleni hazai találkozón is.

A dán együttes jól építi fel a fiataljait, ezért is optimista azzal kapcsolatban, hogy bemutatkozik-e a felnőttek között. „Nagy örömmel töltött el, hogy megkaptam a legkiemelkedőbb tehetségnek járó díjat” – tekintett vissza az előző idényére.

A Szélesi Zoltán vezette U21-es nemzeti együttesben is pályára lépett az ifjú futballista.

„Nagyon örültem, hogy a válogatottban be tudtam mutatkozni. Az együttes nagyon együtt van pályán kívül” – hangsúlyozta a 18 éves játékos, aki bízik abban, hogy az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő együttes a nehéz sorsolás ellenére is feledtetni tudja a közönséggel az Ausztriától és Albániától elszenvedett vereséget.

 

Legfrissebb hírek

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 23:05

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:19

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Az MTK a magyar futball nagy ígéretével pótolhatja Kosznovszkyt – Németh Hunor hazatérhet

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 08:09

Németh Hunor édesapja elégedetlen fia helyzetével – Esterházy Mátyás is reagált

Légiósok
2025.07.19. 14:46

A Dortmund korábbi csodagyereke Németh Hunor csapattársa lett – hivatalos

Minden más foci
2025.06.28. 14:37
Ezek is érdekelhetik