Több mint 100-szoros válogatott legendáját gyászolja a kameruni labdarúgás

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.05.16. 12:18
null
Emmanuel Kundé az angolok elleni 1990-es világbajnoki negyeddöntőn (Fotó: Imago Images)
Péntekre virradóra 68 éves korában elhunyt a kameruni labdarúgás egyik kimagasló egyénisége, a válogatott korábbi csapatkapitánya, Emmanuel Kundé.

Helyi sajtóbeszámolók szerint Emmanuel Kundé régóta betegeskedett, halála mégis váratlanul érte a környezetét, semmi sem utalt arra, hogy állapota ennyire súlyos.

A rövid ideig a francia Lavalban és Reimsban légióskodó, de karrierje javát hazai klubokban eltöltő Kundé 102 mérkőzésen lépett pályára a válogatottban, ezzel a kameruni örökranglista ötödik helyén áll.

A nemzeti csapatban 17 gólt szerzett, ezek közül a legfontosabb az volt, amelyikkel eldöntötte a Nigéria elleni finálét (1–0) az 1988-as Afrikai Nemzetek Kupáján.

A kétszeres Afrika-bajnok (1984, 1988) védő két világbajnokságon játszott (1982, 1990), utóbbin szintén rúgott egy gólt büntetőből – csapata azzal egyenlített az angolok elleni híres-nevezetes negyeddöntőben, amelyet hosszabbításban az európai csapat nyert meg 3–2-re.

AZ 1990-ES ANGLIA–KAMERUN VB-NEGYEDDÖNTŐ GÓLJAI

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC ügyvezető igazgatója

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:49

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
2025.10.24. 14:31

Vb-selejtezők: Nigéria–Gabon és Kamerun–Kongói DK párharcokkal indul a harc a pótselejtezőért

Minden más foci
2025.10.17. 15:01

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14
Ezek is érdekelhetik