U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

DUDUCZ TIBOR (Pozsony)DUDUCZ TIBOR (Pozsony)
Vágólapra másolva!
2025.03.27. 17:24
Fotó: UEFA
Nem egész három hónap múlva, június 11. és 28. között kerül sor Szlovákiában az U21-es labdarúgó Európa-bajnokságra. Nyolc városban rendeznek meccseket, többek között Dunaszerdahelyen és Kassán is.

„Nagyon örülünk, hogy a tervek szerint haladnak a torna előkészületei. Tíz héttel a nyitómérkőzés előtt már túlléptük a százezer eladott belépőjegy jelentette mérföldkövet. Vannak olyan meccsek, melyek már most telt házasok. Jó hír, hogy a következő napokban még azokra a találkozókra is lehet majd belépőjegyet vásárolni, melyekre eddig nem volt lehetőség. Egészen pontosan az eddig lefoglalt, de gazdátlanul maradt jegyeket lehet ismét megvásárolni” – közölte a mai sajtótájékoztatón Peter Pálencík, a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) titkára.

Cikkünk megírásáig a belépők hetven százaléka talált gazdát. A jegyek kétharmadát a szlovákiai szurkolók vásárolták meg, de nagyon sokan érkeznek Csehországból és Németországból is. Az említett két ország válogatottja a dunaszerdahelyi MOL Arénában fog játszani, s a nationalelfben pályára léphet akár Jamal Musiala és Florian Wirtz is.

A csehek Anglia ellen is Dunaszerdahelyen lépnek pályára.

Érdekesség, hogy már több mint ötezer belépőjegyet vettek a finnek, akik Kassán játszák a meccseiket.

Az említett két stadion, a dunaszerdahelyi és a kassai már a mai napon megfelelő állapotban van, így ezekben a létesítményekben akár már holnap is játszhatnának.

Úgy tűnik, hogy sikerül időre befejezni az egyetlen stadiont is, amely jelenleg még félkész állapotban van. „Eperjesen május 3-án egy gálameccs keretén belül avatjuk fel a Tatran Arénát” – mondta Peter Pálencík.

Lapunk úgy tudja, hogy az ünnepélyes kezdőrúgást az az Antonín Panenka végzi el, aki januárban az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála díszvendége volt.

Először rendezi meg egy ország a labdarúgó U21-es Európa-bajnokságot, miután az UEFA  tizenhatra növelte a részt vevő csapatok számát. Dunaszerdahelyen és Kassán kívül Eperjesen, Nagyszombatban, Nyitrán, Pozsonyban, Trencsénben és Zsolnán is lesznek meccsek. A június 11-én sorra kerülő nyitó mérkőzésen Szlovákia és Spanyolország csap össze, a döntőre június 28-án kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

Simán győzött Szlovákia ellen, és csoportelsőként kijutott az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2025.05.07. 19:26

Pergel Andrej: Nem gondoltam, hogy idén bekerülök a magyar válogatottba

Kézilabda
2025.05.07. 09:25

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Hüttner Csaba lett a szlovák kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
2025.04.28. 18:12

A Man. City kapta a legtöbb pénzt válogatott játékosai után, Magyarországon a Ferencváros az első

Minden más foci
2025.04.22. 13:21

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:14

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16
Ezek is érdekelhetik