A nem fenomenális Fenomén – Moncz Attila publicisztikája

A CSÓKKAMERA (Kiss Cam) alapvetően a nézők szórakoztatását szolgálja, nincs ez másképp a Zorrilla-stadionban, a Valladolid otthonában sem. Az eszköz a csapat legutóbbi, Sevilla elleni hazai mérkőzése alatt is üzemben volt, megvolt a piros szív, benne a párral, és mindenki várta, hogy a szeretet/szerelem jeleként elcsattanjon egy csók vagy puszi. Hiába. A pár inkább egy táblát emelt a magasba, egyértelmű üzenettel: „Ronaldo, menj haza!” (Ronaldo Go Home!) Ha esetleg a „köznép” számára nem volt világos, most – a rendező kis késéssel végrehajtott reakciója miatt – végképp kiderült: Valladolidban már nem kérnek a kétszeres világbajnok Fenoménból, aki 2018 szeptemberében vette át a hatalmat a klubnál, és az eleinte meglévő 51 százalékos tulajdonrészét mára 72.1 százalékra növelte. Csak közben egyre több jelét adta annak, hogy neki igazából nem is fontos a csapat.

A 30 millió eurós vételár átutalását követően hajdan még azt ígérte, öt éven belül a Bajnokok Ligája-indulásért küzd a gárda. „Addig akarunk növekedni, ameddig az álmaink engedik” – mondta székfoglalójában a hajdani világsztár. Nos, a Valladolid a tartós felemelkedés helyett – a tél óta a magyar válogatott Nikitscher Tamással a soraiban – az idény végén vélhetően a Ronaldo-érában harmadszor is kiesik a másodosztályba. A legutóbbi öt tétmérkőzését elveszítette, 13 fordulóval a zárás előtt nyolc pont a lemaradása a már a vonal „túloldalán” lévő Las Palmas mögött, a jelenleg mutatott futballjával legfeljebb az utcák-terek bajnokságában érvényesülhet, ráadásul a pályán kívül sincs rend. Matthieu Fenaert ügyvezető igazgató február közepén lépett ki (kissé vicces módon viszont a felügyelőbizottságban megtartotta a helyét), Davis Espinar kommunikációs igazgató már decemberben elhagyta a hajót, így nem csoda, ha az As című madridi sportlap a „fejetlenség” szóval jellemezte a helyzetet. A szurkolói csoportok közös közleményben még ennél is messzebb mentek: „Már nem a győzelem, a döntetlen vagy a bennmaradás a cél, hanem az, hogy a pályán legalább meg tudjunk állni, és képesek legyünk harcolni.” A szimpatizánsok tiltakozásul a pénteki, Las Palmas elleni kulcsfontosságú találkozó első félidejében nem akarnak megjelenni a lelátón.

Mondjuk ezzel túlságosan nem zavarják meg az első számú bűnbaknak tartott Ronaldo nyugalmát, akit az Espanyol elleni idénynyitó óta nem láttak a Zorrillában. Az, hogy a télen nemigen költött a csapatra, Spanyolországban igazán senkinek sem tűnt fel, hiszen a La Ligában szereplő együttesek összesen 26.1 millió eurót fordítottak új szerződésekre, amivel mindössze a 16. helyen zárták ezt az átigazolási periódust. (Miheztartás végett: az angol Premier League több mint 500 millió euróval „nyerte meg” a téli pénzszórást.) A kispadon lévő káosz is nagyjából borítékolható volt, hiszen előbb repült a feljutáskor még agyonünnepelt edző, Paulo Pezzolano, az őt váltó Diego Coccának csak két hónap jutott, most éppen a második csapat szakvezetője, Álvaro Rubio a főnök, vele kellene végrehajtani a csodát. Az Athletic Bilbao elleni 1–7-es rajt túl sok jót nem ígér.

De Ronaldót igazából ez is legfeljebb annyira zavarja, hogy nem az általa elképzelt áron tud majd megválni a Valladolid tulajdonjogától. Merthogy amióta kitalálta, hogy ő lesz a Brazil Labdarúgó-szövetség elnöke, semmi más nem érdekli, és minden olyan tulajdonától igyekszik megválni, ami felhasználható lenne vele szemben az alighanem egyéves (!) választási kampányban. A brazil Cruzeiróban meglévő 90 százalékos tulajdonrészét már eladta, és reményei szerint hamarosan új gazdája lesz a Valladolidnak is. Hogy kicsoda, egyelőre nem tudni… Eközben azért a hazai választási folyamatban már most transzparenciát és nagyobb jogbiztonságot követel. Ha a Valladolid-drukkereket megkérdeznénk arról, vajon ezt Ronaldo az ő klubjuknál miképp garantálta, lehet, gyorsan rá tudnának mutatni a Fenomén hiányosságaira ezen a területen…

Ugyanakkor ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy Ronaldóból jó szövetségi elnök lenne. Bár szerintem most arrafelé bárkire rámondanák, hogy jó lesz nekünk, aki a világbajnoki cím ígéretével lép fel. A selecao legutóbb 2002-ben ért fel a világ tetejére, Brazília két világbajnoki cím között 24 évnél többet még egyszer sem várt (1970 és 1994 között jött össze a negatív csúcs), márpedig a rekordbeállítás már most biztos. És azért az új csúcsra nagyobb az esély, mint hogy jövőre hatodszor is Brazíliát koronázzák meg. Ettől még Ronaldo ígért: „Nem tudok visszatérni a pályára, ahogyan sokan kérik tőlem. De nem hiszem, hogy az elmúlt évek legnagyobb vereségeit a pályán szenvedtük el. A nagy kudarcokat nem közvetítette a televízió… Nem a reflektorfényt kell figyelnünk. Az a célom, hogy a szövetséget a legkedveltebb vállalattá tegyem a hazámban. A labdarúgás sok évtizeden keresztül a brazil emberek mentsvára volt a mindennapi problémákkal szemben. Amikor a válogatott meccset játszott, a szurkolók támogatták, megtapsolták és együtt ünnepelték. Ezt szeretném visszahozni.”

Ahogyan a Valladolidnál, a brazil szövetségnél (CBF) is befektetői csoport támogatásával lépne „trónra”, munkahelyeket, innovációt, fejlődést ígérve. Nyilván a hazájában kevés olyan ember van, akinek nála nagyobb a hitele, de még így sem lesz egyszerű révbe érnie jövő márciusban. Ebben az évszázadban a mostani lesz az első olyan választás, hogy a regnáló elnöknek (jelen esetben Ednaldo Rodriguesnek) kihívója akad. Az ország futballjára jellemző, hogy 1989 óta nem volt ellenjelölt. Pedig a listára kerülés nem teljesíthetetlen feladat, négy-négy tartományi szövetség, illetve profi klub támogatása elég a jelöltséghez. Az elnöki tisztség elnyerése pedig még ennél is egyszerűbb. A szavazás előtt meg kell győzni a tartományi szövetségeket, ők önmagukban képesek bárkit piedesztálra emelni, bármit is mondanak a profik képviselői… Ronaldo országos kampánnyal, befektetési projektekkel igyekszik meggyőzni mindent és mindenkit arról, ő a legmegfelelőbb ember a szövetség élén. Akik a pályán nyújtott alakításaira (így például a 2002-es világbajnokságra) emlékeznek, ezt alighanem el is hiszik. Akik a klubtulajdonosként nyújtott produkcióját is figyelembe veszik, inkább kételkednek.

A pokoljárást a selecao nélküle is megoldja (a legutóbbi világbajnokságon és Copa Américán is csak negyeddöntős volt, Horvátország, majd Uruguay búcsúztatta), azt meg a Valladolidnál ő is képtelen volt megmutatni, miképp lehet tartósan a magasba emelkedni. Lehet kérni a nemzetközi és a dél-amerikai szövetségtől törvényességi felügyeletet a választások során, de dolgozni, lelkesedést fenntartani sem árt. Abban meg Spanyolországban, a jelek szerint, ő sem volt erős, sokkal inkább a csapatára hasonlított. Amelyről Álvaro Rubio a következőket mondta a minap: „A harci szellemet és minden mást tekintve is nagyon rossz helyzetben vagyunk. Meg kell próbálni felrázni magunkat, hogy ne játsszuk el a hitelünket. Mentálisan keményen kell dolgoznunk, hogy valami változást érjünk el.”

A következő brazil elnökre éppen ezek a feladatok várnak. Bár lehet, Ronaldón lendítenek annyit az érzelmek, hogy ahol neki nem csupán üzlet, de szívügy is a futball, leküzdje ezeket a nehézségeket.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!