Sivatagi lavina – Bobory Balázs publicisztikája

RÉGÓTA MONDOGATOM, hogy a nagy sportszervezetek irodáiban dolgozó, állandóan dollár- és eurójeleket maguk előtt látó bürokraták (vagy nevezzük fehér inges bűnözőknek őket) szépen, lassan, módszeresen teszik tönkre a sportot és a hozzá kapcsolódó eseményeket, amelyekért jelenleg még milliárdok őrülnek meg, de a trendeket figyelve hamarosan alaposan megcsappanhat a rajongók száma. A szövetségek a veszély kapcsán a felszínt kapargatják és álságos válaszlépéseket tesznek, azonban kardinális döntéseikkel egyre mélyebbre ássák a sírt.

Amikor 2010-ben kiderült, hogy Katar rendezheti a tizenkét évvel későbbi labdarúgó-világbajnokságot, még vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyrészt nem tudtam elképzelni, mit keres ez a grandiózus esemény egy ilyen kicsi országban, ráadásul nem lehet azt állítani, hogy a félszigeten nagy hagyománya lett volna a focinak, válogatottja sohasem szerepelt vb-n, eredményei saját környezetében is feledhetők. Afelől nem volt kétségem, hogy a semmiből hamarosan luxusstadionok nőnek ki a sivatag mellett, a Perzsa-öböl partján, és „van pénz lóvéra”. Pontosan ezért is tűnt nyilvánvalónak, hogy egyesek nagyon jól járhattak azzal, hogy egzotikus helyre viszik e tornát. Ekkor azonban még lehetett takarózni azzal a mondattal, hogy a sportágat mindenhol népszerűsíteni kell, nemcsak a hagyományos futballnemzeteknek, világhatalmaknak jár a vb-rendezés. És ebben még van is valami, igaz, a döntéshozatalnál mintha más szempontok feledésbe merültek volna, de erről majd később.

Bár korábban sem szűkölködtek az arab olajhatalmak a pénzben, az évtized elején Szaúd-Arábia robbantott, megpályázta 2034-es világbajnokságot, reputációnak pedig azt találta ki, hogy nem levitézlett, hanem többnyire erejük teljében lévő sztárokat toborzott nemzeti bajnokságába dúsgazdag klubjai révén. A vállalkozás egyelőre inkább tetszik kudarcnak, mint sikertörténetnek, mert például az európai focidrukkerek biztosan nem tudják megállapítani, mekkorát nőtt a színvonal a jelentős ráfordítás után, azt sem tudom, hogy a szaúdi liga külföldi nézettsége hatalmasat ugrott volna, személy szerint nekem hiába Cristiano Ronaldo, Sadio Mané vagy Karim Benzema, egy percet sem láttam az ottani versengésből. Többen már a csillagászati fizetések ellenére sarkon fordultak, otthagyták az arab világot, az egyik legfontosabb „arc”, a brazil Neymar pedig fél lábbal már talán Észak-Amerikában van.

Noha nem csak egy legény áll még a gáton, tény, Cristiano Ronaldo igyekszik a legjobban felfuttatni, megismertetni, elfogadtatni a szaúdi futballt. Persze ezt nem szívszeretetből teszi, mérhetetlen mennyiségű pénzt zsebel be a Szaúd-Arábiában töltendő évei alatt, és most hosszabbítani is fog mintegy 200 millió euróért, valamint klubja, az Al-Naszr ötszázaléknyi tulajdonrészét is megkapja. Mondhatjuk viccesen, hogy a portugál zseni végre aláírhatja azt a szerződést, ami a gyerekeinek is jólétet eredményez, ha ő befejezi, de ezzel vélhetően az ükunokáinak jövője is több mint megalapozott… CR7 sokszor elmondta, hogy hamarosan a szaúdi lesz a világ legerősebb bajnoksága, színvonala már most felülmúlja a francia élvonalét, persze nyilvánvaló, hogy neki ez a szerepe, ilyen és ehhez hasonló sületlenségeket kell beszélnie, hogy mérhetetlen gazdagsága tovább sokszorozódjon – csak az ember már nem tudja, mire kell neki ennyi pénz.

No, de térjünk vissza a szaúdi világbajnokságra, amely több szempontból is aggasztó kérdéseket vet fel. Egyrészt a katarihoz hasonlóan totálisan felborítja a versenynaptárat, a megszokott menetrendet, idény közbeni torna lesz, aminek sem az edzők, sem a játékosok, de még a szurkolók sem örülnek – mondjuk, a tendencia alapján ezek a vélemények számítanak a legkevésbé. Sokkal fontosabb azokkal jót tenni, akiknél a pénz van, akik a feltételeket megteremtik, rajtuk keresztül dőzsölnek a döntéshozó bürokraták, sportvezetők. Nincs már hangjuk a labdarúgás érdekvédelmi szervezeteinek, a valódi szurkolók az egekbe szálló jegyárak miatt kiszorulnak a stadionokból, marad a szalonközönség, amely a luxusban szeret tapsikolni.

Furcsa érzést kelt az is, hogy a különféle emberjogi küzdelmek világában minden ellenérzés nélkül delegálja a FIFA és több nemzeti szövetség a futball ünnepét olyan országokba, amelyekben a nők és a melegek jogait tökéletes természetességgel tiporják – stílszerűen – homokba. Amíg válogatottaknak, csapatoknak szinte kötelező térdelniük egy-egy meccs előtt, a csapatkapitányoknak kikészítik a szivárványos karszalagot, addig a futball szereplőinek egy olyan, a nyugati kultúrának legfinomabb kifejezéssel élve is elzárt, különös és sokszor elfogadhatatlan világban kell majd mindenhez mosolyogniuk. Csak egy friss történet: a spanyol Szuperkupa egyik elődöntője után Dzsiddában a Real Madriddal megmérkőző Mallorca játékosainak feleségeit, barátnőit a helyiek fogdosták, ajánlatokat tettek nekik, alig tudtak kimenekülni a nekik fenntartott helyekről. A klub hiába tiltakozott, a labdarúgók feleslegesen panaszkodtak, e torna rendezési jogait évekre előre eladta a szövetség, így népszerűsítik a sportágat a Közel-Keleten…

Amíg Európa elfogadó és befogadó, addig Szaúd-Arábiában könnyen kattan a bilincs, ha valaki illetlenül öltözködik, sérti a helyi vallást, kultúrát, az alkoholfogyasztás pedig teljesen tiltott. Ám azok a döntéshozók, akik a szaúdi pályázat beadása után az arab országban vettek részt a szemlén, bejárták a mérkőzések lehetséges helyszíneit, vélhetően nagyon jól érezték magukat, hiszen a lehetséges 500-ból 420 pontot adtak a tervekre, ilyen magas értékelés soha korábban, egyetlen tender kapcsán sem született. Nyilván gondolni sem merünk arra, hogy a delegáció tagjait milyen ajándékok várták a luxushotel szobáiban; biztos vagyok benne, hogy az öltönyös urak, esetleg kosztümös hölgyek kizárólag a sportszakmai szempontok és az infrastruktúra fejlettsége alapján osztályoztak…

Abban a korban, amikor minden felgyorsul, a fiatalok csak annak hisznek, amit a telefonjaikon húsz másodperces videókban látnak, eretnekség nem olyan helyre vinni a labdarúgó-világbajnokságot, ahol még éltetni lehetne a hagyományokat, s ugyancsak bűn folyamatosan emelni a létszámot, hígítani a mezőnyt, teret adni egyre több gyenge mérkőzésnek. De ezek már senkit sem érdekelnek, a FIFA-tagországok közül Kuvaitnak ugyanúgy egy szavazata van, mint Brazíliának, és senki sem döbben rá, hogy nem ez az útja, hogy a világ távoli, eldugott szegleteiben is népszerűvé tegyük a sportágat. Programokat, akadémiákat, szakembereket kell delegálni, a hosszú távú befektetés hozhat minőséget, a látszatintézkedések csak a korrupciógyanút és az érdektelenséget segítik.

Aki most azt hinné, hogy csak a futball beteg ebből a szempontból, téved, csupán a világ legnépszerűbb játékán keresztül érdemes bemutatni a tüneteket. Kézilabdában, vízilabdában sem kíváncsi senki a legmagasabb szinten a félprofi, esetenként amatőr sportolókra, akiknek a fejlődését nem szolgálja, ha megalázzák őket egy-egy meccsen, a szurkolók rossz viccnek látják a bohózatba illő mérkőzéseket, a nagy csapatok meg rettegnek ilyenkor a sérüléstől és kötelező rosszként fogják fel az ellenük játszott összecsapást. A jégkoronghoz hasonlatos feljutásos-kieséses rendszer (erre hajaz kontinensünkön a labdarúgó Nemzetek Ligája, igaz, ez a sorozat nem a sportág csúcseseménye) sokat segíthetne, hogy az elitben tényleg csak a legjobbak szerepeljenek, ám akkor, amikor a pénz dönt mindenről, ez csak álom.

Remélem, a világ lassan ébredezik, és hamarosan az ideológiák és a pénz uralmát felváltja a hagyomány tisztelete és a rend szeretete. Egyébként minden, amit olyan értékesnek tartottunk évszázadokon, évezredeken keresztül, semmivé lesz, és marad a káosz, amiben jelenleg élünk. A társadalmi normák helyreállítása, stabilizálása hozhat változást a sport irányításában is, bízom benne, megéljük azt az időt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!