Sallai Roland vb-elődöntős csapattársa Katarban folytatja

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.30. 15:44
Hakim Zijes Katarban folytatja (Fotó: duhailsc.qa)
A katari labdarúgó-bajnokságban szereplő Al-Duhail saját hivatalos honlapján jelentette be Hakim Zijes szerződését.

Másfél év után otthagyja a Galatasarayt Hakim Zijes, aki Katarban folytatja pályafutását.

Az utánpótlás-válogatottként Hollandiát, felnőttként viszont Marokkót erősítő szélsővel csütörtökön reggel szerződést bontott a török klub, délután pedig már Katarban jelentették be az érkezését.

Zijest 2023-ban még csak kölcsönvette a Galata, tavaly viszont ingyen meg is szerezte a játékjogát. A magas fizetésű marokkói labdarúgó a mostani idényben kevés lehetőséget kapott, utoljára december 12-én a Malmö elleni Európa-liga-mérkőzésen volt a csapat tagja. Emellett sajtóhírek szerint az öltözői hangulatra sem volt jó hatással.

A Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray korábban már elengedte egy másik neves támadóját, Wilfried Zahát is, aki az MLS-ben szereplő Charlotte-ban folytatja pályafutását. Pótlásukra a korábban a Schalkéban is megfordult Ahmed Kutucu érkezett, akiért közel hatmillió eurót fizettek az isztambuliak az Eyüpspornak.

 

Legfrissebb hírek

Osimhen remekelt, Sallaiék legyőzték a Bodö/Glimtet a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
16 órája

A Galatasaraynak fel kell pörögnie a norvégok ellen is!

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:21

Kosárlabda: Juhász Dorka tíz, Rosco Allen 28 pontot szerzett

Kosárlabda
2025.10.18. 21:28

„Ízekre szedik a mögötte védekezőt, és ő csak nézi” – élesen kritizálta a Pool sztárját Wayne Rooney

Angol labdarúgás
2025.10.06. 16:36

Kosárlabda: Juhász Dorka tizenhárom ponttal kezdte a török bajnokságot

Kosárlabda
2025.10.05. 17:39

Sallai vitás helyzetek középpontjába került az isztambuli derbin

Légiósok
2025.10.05. 15:22

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 19:33

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 07:41
Ezek is érdekelhetik