Brazíliában kell letöltenie kilencéves börtönbüntetését a szexuális zaklatás miatt elítélt Robinhónak

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.21. 09:44
Robinhónak Brazíliában kell letöltenie kilencéves börtönbüntetését (Fotó: Getty Images)
A Brazil Legfelsőbb Bíróság szerdán úgy döntött, hogy Brazíliában kell letöltenie kilencéves börtönbüntetését az AC Milan, a Real Madrid és a Manchester City egykori brazil válogatott labdarúgójának, Robinhónak, akit 2017-ben ítéltek el Olaszországban, mert még 2013-ban csoportos szexuális zaklatásban vett részt.

Az AP hírügynökség beszámolója szerint a Brazil Legfelsőbb Bíróság bírái 9:2 arányban találták bűnösnek Robinhót, akit Olaszországban még 2017-ben ítéltek kilenc év börtönre csoportosan elkövetett szexuális zaklatás miatt, de a labdarúgó az elmúlt években Brazíliában tartózkodott, amely nem adja ki állampolgárait más országoknak.

Robinho még 2013-ban követte el tettét. Az akkor még az AC Milanban futballozó sztár öt társával erőszakolt meg egy 23 éves nőt Olaszországban, de nem tudták letartóztatni őt, mert a két országnak nincs kiadatási egyezménye, s amióta elítélték, Robinho nem utazott olyan helyre, ahol kiadathatták volna.

Brazília nem lehet a bűnözők menedéke

– mondta Mauro Campbell Marques bíró Robinho kapcsán.

A 100-szoros brazil válogatott labdarúgónak egyébként épp ez az ügy vetett véget a pályafutásának, a török Istanbul Basaksehirtől a Santoshoz igazoló Robinho ellen ugyanis saját csapata szurkolói tiltakoztak, így hat nap után szerződést bontottak vele.

Robinhót épp ugyanazon a napon ítélték börtönbüntetésre, amikor egy másik brazil labdarúgóról, Daniel Alvesről kiderült, hogy elhagyhatja a spanyolországi börtönt, miután letette az egymillió eurós óvadékot.

Legfrissebb hírek

Túl hangos volt a három napig tartó parti, Vinícius Júnior mehet a bíróságra

Spanyol labdarúgás
2025.10.16. 08:41

Gattuso: Ha nem jutunk ki a vébére, elköltözöm az országból

Olasz labdarúgás
2025.10.15. 18:27

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

Haaland triplájával Norvégia kiütötte Izraelt, simán nyertek az olaszok Észtországban

Foci vb 2026
2025.10.11. 22:42

Gilberto Silva: Itt az ideje, hogy újra világbajnokok legyünk!

Foci vb 2026
2025.10.11. 10:12

Öt gólt vágott Brazília a felkészülési meccsen Dél-Korea ellen

Minden más foci
2025.10.10. 16:42

Ancelotti: Nem a taktika, a hozzáállás a legfontosabb

Foci vb 2026
2025.10.09. 11:51

Két helyen is változott a vb-selejtezőre készülő olasz válogatott kerete

Olasz labdarúgás
2025.10.06. 11:27
Ezek is érdekelhetik